Farsangol a világ – Karnevál a Müpában

Farsangol a világ – Karnevál a Müpában

TÁNC ÉS IRODALOM - M. Nagy Emese írása

 
Stílszerűen, farsangvasárnapon került sor a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új, Farsangvasárnap című produkciójának bemutatójára a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A fergeteges karneváli hangulatot a több mint száz táncos és az együttes zenekara mellett a Honvéd Férfikar, a Virtus Dudazenekar, a Vujicsics Együttes, a Rézeleje Fanfárosok, és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes gyermekcsoportjai biztosították. „Az embernek van jó barátja, jó ismerőse, azt meghívja, bánatát, gondjait kicsukja az ajtón erre a kis időre, borát csapra üti, hadd folyjon; panaszát szélnek ereszti, hadd fogyjon; úgyis rövid a farsang, úgyis hosszú a böjt, mért ne vigadnánk, amikor lehet? - írja Jókai Mór a farsangról, s ilyen tavaszváró, télbúcsúsztató örömünnepben lehetett része február 11-én a Művészetek Palotája közönségének is.
 
 
A farsang a vízkereszttől húshagyókeddig, vagyis a nagyböjt kezdetéig tartó mulatságos, télűző és tavaszváró időszak, amelynek utolsó, farsangvasárnappal kezdődő három napja a farsangfarka, a mulatságok, karneválok, paródiák, játékok és a kicsapongás csúcspontja. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban, már a XV. századtól szólnak feljegyzések álarcviselésről, alakoskodásokról. Változatos, régi és újabb, pogány és keresztény elemekből összefonódott népszokások fűződnek ehhez az időszakhoz, amelyekből bőséges ízelítőt kaptunk a produkció során. Zsuráfszky Zoltán, az est rendező-koreográfusa és alkotótársa, Zs. Vincze Zsuzsa dramaturgiai szempontból is izgalmas kalandra vállalkozott, amikor a hagyományt és a magas kultúrát, a magyar vidéket és Európát, a paraszti ünnepek szövegeit és irodalmi alkotásokat egymás mellé állítva, archaikus és kortárs elemeket táncban, zenében, szövegben és látványban is egybefonva, egymás fényében mutattak meg az előadásban.
A díszlet első ránézésre kissé eklektikusnak tűnt, kicsit cukros, kicsit bizarr is volt, de a darab során minden részletének megjelent a kontextusa, értelmet nyert, bevonódott a játékba. A téli havas tájat idéző három hóbucka az emelvényekkel a szónokok és az előadás különböző pontjain megjelenő zenekarok számára biztosított helyet, a középen látható óriási busóálarcban időről időre mozgóképek peregtek, míg a különféle stílusú óriásmaszkok egyszerre idézték az idősebb Pieter Bruegel, Hieronymus Bosch, és a hazai maszkos alakoskodók világát.
 
 
Lenyűgöző, európai reneszánsz táncos felvonulással kezdődött az előadás, amelyben színes ruhákban, maszkokban vonultak be a táncosok Rossa László zenéjére, a Honvéd Férfikar előadásában pedig felcsendültek Csokonai Vitéz Mihály Bakhushoz című versének sorai:
„Évoé!
Bakhe, évan, évoé!
Évoé!
Bakhe, tőltsd lelkünket bé!”
A táncjátékot a farsangot és a böjtöt Európa-szerte megszemélyesítő két alak, Konc király és Cibere vajda jelképes viadalára fűzték fel. Cibere vajda neve a jellegzetes böjti ételt, a korpaciberét jelképezi, Konc király pedig a húsos, zsíros ételeket, tehát a dőzsölés, a mulatság, a bor mámora áll szemben a bűnbánattal, puritánsággal, böjtöléssel. A Farsang és a Böjt megszemélyesítőjeként Horváth Márk és Schnell Ádám színművészeket láthattuk, kíséretük, a szegényesen, szürkébe-barnába öltöztetett népség és a színes, maszkos, úri karneváli csoport, látványos táncokban küzdött meg egymással. A Böjt, Heltai Gáspár ékes szavaival intette a hallgatóságot a részegségtől és tobzódástól: „Mert ez az ördegnek igyekezete, hogy valahol az Úristen egy templomot épít: ott mindjárást az ördeg kápolnát rak melléje. Így művelt az időnek rendelésével is. Mert egész esztendő által őnekije is elrendelt idője vagyon, mikor az emberek nagy buzgósággal, nagy jókedvvel őnéki szolgálnak. Mert mindjárást a mi urunk Jézus Krisztus születésének napja után következik az ördegnek nagy innepe: a regélő hét, ottan a farsang, etc. Akkor isznak az emberek, tobzódnak, lakoznak, és külemb-külembféle heábavaló költséget művelnek.”
A táncos párviadalban viszont Vízkeresztkor Konc király győzedelmeskedett, így megkezdődhetett a farsangi mulatságok sora. Lenyűgöző forgatag, térbeli és időbeli utazás, melynek során bepillantást nyerhettünk a középkori és reneszánsz Európa karneváli hagyományaiba éppúgy, mint a Kárpát-medence változatos farsangi mulatságaiba. A Farsanggal karöltve körbe utazhattuk az országot Somogytól Moldváig, Bodrogköztől Mohácsig, akárcsak Karnevál herceg Csokonainál, akinek Dorottya című vígeposzából el is hangzott néhány sor az előadásban:
„Az örvendő Fársáng kiindúlt Budáról,
Túdósítást venni a magyar hazáról,
S lajistromba szedni az új menyecskéket,
Öszvejárt sorjába minden vármegyéket.”
 
 
Ahogyan a Farsang Somogyba beért, dudazenekar és változatos eszközös táncok, üveges, botos, kanásztánc várta, majd lendületes csárdásváltozatok és játékok következtek. A maszkázás régebbi hagyományaihoz tartozik az állatalakoskodás, a somogyi színben a húshagyókeddi medveherélés szokását láthattuk Berzencéről. Jancsi medve ezúttal sem menekülhetett, megcsonkításának bizonyítékát (két krumplit) a sikongva menekülő tömeg közé dobták.
A bodrogközi jelenet legfőbb kellékei a hordók, borok és betyárok, valamint a női ruhába öltöztetett legények voltak. Jellegzetes farsangi szokás erről a területről a „rabvágás” melynek során két betyárt „végeztek ki” a szemünk láttára, válogatott vétkeikért, többek között azért, mert miattuk volt hideg a tél.
Parádés rezesekkel indult a dél-alföldi látogatás, ahol a vérbő táncmulatság közepette láthattunk gólyaalakoskodást, tanúi lehettünk Tarcsa Marcsa és Löködi Gyurka tréfás esküvőjének és egy halottas játéknak is, melyben a pap a valóságos gyászbeszédek felépítésének, fordulatainak mintájára készült, vaskos, obszcén kifejezésekkel megtűzdelt beszéddel búcsúztatta Ferkót.
Az előadás különleges színfoltja volt az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes Rózsabimbó, Kis Vadvirág és Vadvirág gyerekcsoportjainak fellépése, hónapsorolóval, balázsjárással és gólyás játékkal. Az „A farsangi napokba” kezdetű klasszikus farsangi dallamra pedig a magyar hagyomány jellegzetes jelmezeit vonultatta fel az együttes a paptól a menyasszonyig, betyárokig és a medvéig.
A farsangi körút következő állomására, Moldvába lendületes, jó ritmusú, gyors váltásokban felfűzött táncos vigasságba érkeztünk. A pokróccal letakart legények, valamint a lányokat ijesztgető, döfködő kecskemaszkos alak a turkajárás, a kecskealakoskodás résztvevői. A jelenet második felében, az erőteljes táncaikkal érkező csíki csoport élén pedig még a medve is ropogtatott.
Az előadás során Mohácsra is eljutottunk, ahol a Vujicsics Együttes zenei kíséretével a busók élceiből és táncaiból kaphattunk ízelítőt. A busójárás elnevezés – amely a XX. század elején terjedt el – egyaránt vonatkozik a farsang csütörtöktől keddig terjedő időszakára, illetve azokra a szokásokra, amiket ez az ünnepkör tartalmaz. A mohácsi sokácok a farsang megnevezésére a poklade kifejezést használták, melynek jelentése átöltözés, átváltozás, újjászületés. A Mohács környékére betelepült, balkáni eredetű sokácok által hozott népszokás Mohácson, a magyarországi horvát kultúrkörben nyerte el mai formáját és rekvizítumait. Jó részüket a színpadon is láthattuk, nem csupán a busók jellegzetes álarcát, jelmezét és kellékeit, de még a poklade feliratú koporsót és a busókerék vagy ördögkerék kicsinyített, bábforgató változatát is.
Az előadás végén újra európai kitekintés következett, a középkori vágáns költők és garabonciás diákok megidézésével. Az Orff Carmina Buranájából elhangzó részlet során a Honvéd Férfikar és a tánckar nagyszerű összjátékának lehettünk tanúi, amint a középkori karneváli hagyományokat, lánc- és körtáncokat modern elemekkel ötvözték, külön kiaknázva a ritmikai játékok lehetőségét.
A Bakhus-dallam visszatérésével érkeztünk el húshagyókeddhez, amikor Cibere vajda és Konc király újra megütközött, és ezúttal Cibere került ki győztesen, véget ért a farsang, megkezdődött a böjt.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes pergő ritmusú, számos meglepetést tartogató előadása arról tanúskodik, hogy a sokszáz éves hagyományok és népszokások nem veszítettek erejükből, a mai nézőt is magukkal ragadják, ha egy mulatságban részesükké lehet, és színpadon látva is alkalmasak arra, hogy bele-belefeledkezzünk, mintha egy szép, igényes képeskönyvet lapozgatnánk.
 
A szerző tanár, táncelméleti szakíró, koreográfus, irodalomterapeuta, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa.
 
Fotók:
MNTE / Cseke Csilla, Kurucz Árpád
Barbárok a Várkert Bazárban
Barbárok a Várkert Bazárban

Móricz Zsigmond tiszazugi méregkeverő asszonyai, Erdély Tündérkertjének Gábrielje és a címadó Barbárok novellájának szereplői, kedves szatmári gyűjtéseinek parasztjai kelnek életre a két koreográfus, Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán szemet gyönyörködtető és egyben elgondolkodtató alkotásaiban csütörtök este a Várkert Bazárban, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában.

Magyar Nemzet

bővebben
Zsuráfszky Zoltán: „A személyes emlékek is meghatározók ebben a koreográfiában”
Zsuráfszky Zoltán: „A személyes emlékek is meghatározók ebben a koreográfiában”

Április 11-én látható a Várkert Bazárban a Barbárok című táncelőadás, amely kapcsán Móricz Zsigmondról, korhű szatmári viseletről, bonyolult érzésekről, inspiráló személyes emlékekről beszélgettünk Zsuráfszky Zoltánnal, a Nemzet Művészével, Kossuth-díjas koreográfussal, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjével.

Papageno - Novák Zsófi Alíz

bővebben