Zs. Vincze Zsuzsa
szakmai vezető
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjeként fontosnak érzem, hogy minden ember megismerje saját népének hagyományos tánc- és zenei kultúráját (hiszen csak azt tudjuk megszeretni igazán, amit megismertünk), és hogy ezen ismeretek révén mindenki átélhesse és megtapasztalhassa a közösséghez, a nemzethez tartozás felemelő érzését. E nemes cél mellett nagy múltú, hivatásos tánegyüttesünk másik küldetése, hogy maradandó művészi értéket teremtett, sokszínű repertoárjával méltón képviselje a magyar színpadi táncművészetet itthon és külföldön egyaránt.
Az itt létrejött előadások mindegyike, kivétel nélkül az együttes tagjainak elkötelezett szeretetéről tanúskodik népi kultúránk gazdagsága, szépsége ugyan önmagában is lenyűgöző lehet a nézők számára, mégis, akár a drágakőnek , szüksége van egy művészi "foglalatra", amellyel színpadra álmodjuk közös kincsünket, egyedülálló nemzeti örökségünket.
Büszkék vagyunk az együttesünkre, az itt dolgozó fiatal táncosokra és a zenészekre, a komoly és elmélyült munkára, amely során igyekszünk olyan alkotásokat létrehozni, amelyekben megmutatkozhat a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjainknak művészi tehetsége és rendkívüli szakmai felkészültsége.
Önéletrajz
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarának néprajz- magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát, diplomamunkájában a nyugati székelység tánckultúráját vizsgálta.
Szakmai pályáját 1984-1991 között a Kodály Kamara- táncegyüttesben kezdte, majd 1991-2007 között a Budapest Táncegyüttesben tánckarvezető. 2007 óta a Honvéd Együttes keretében működő Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckarvezetője, művészeti főmunkatársa, jelenleg szakmai vezetője. Forgatókönyvíró- dramaturg, koreográfus, de jelmeztervezőként is tevékenykedik. Évtizedeken keresztül, több alkalommal tanított az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, Európa számos országában csakúgy, mint Ausztráliában, mindenütt a magyar népi kultúra nagyszerűségét, gazdagságát hirdetve.
Díjai:
Magyarország Érdemes Művésze, Harangozó Gyula-díj, Népművészet Ifjú Mestere