A treasure smuggled into people's hearts
- I consider it my mission to keep our folk culture alive, to apply our dances to the stage - said Vincze Zsuzsanna Zsuráfszky, who was awarded the Kossuth Prize. The professional leader of the Hungarian National Dance Ensemble has several decades of creative work behind him. In addition to his work as a folk dancer, teacher, choreographer and manager, he has been writing scripts and text books for dance plays and stage plays for more than twenty years. For recognition, it is also a time of reckoning.
reformatus.hu - Zsuzsa Ivády March 15, 2024
Milyen érzés, hogy mostantól Kossuth-díjas művész?
Örömmel tölt el, hálás vagyok az Istennek, a családomnak. A férjemmel, aki egyben az alkotótársam is, lassan négy évtizede együtt vagyunk az életben és a munkában is. Számomra ez az elismerés a számvetés ideje is. Munkásságomban küldetésemnek tartom, hogy a népi kultúránkat életben tartsuk, a táncainkat élővé tegyük és színpadra alkalmazzuk. A kitüntetés felelősség is. Az első megrendültség utána azt vizsgálom magamban, hogy méltó leszek-e ezt folytatni. Egy ilyen cím birtokosaként nem mindegy, hogy milyen alkotásokat hozunk létre. Ez a felelősség nyomasztó, de megéri, mert úgy érzem, hogy rajtam keresztül az egész néptáncművészetet értékelik.
Hogyan kezdődött a pályája?
Ott lehettem a táncházmozgalom születésénél. Timár Sándor, a mozgalom nagy pedagógusa eljött hozzánk, Pécsre, tanított minket, és mehettünk vele gyűjteni. A táncházmozgalomnak óriási lendülete volt a hetvenes, nyolcvanas években. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, néprajz–magyar nyelv és irodalom szakon végeztem, közben folytattam a táncot, a tanítást és a gyűjtőmunkát. Büszke vagyok arra, hogy én vezettem az első budapesti gyerektáncházat a Belvárosi Ifjúsági Házban. Csodálatos időszaka volt az életemnek, akkoriban ismertem meg későbbi férjemet, Zsuráfszky Zoltánt. Vele és több társunkkal együtt jártunk gyűjteni táncokat, énekeket, szokásokat, a Magyar Tudományos Akadémia társadalmi gyűjtőiként felvételeket készítettünk. Ennek két nagy úttörője Martin György és munkatársai, Andrásfalvy Bertalan, a Pesovár testvérek, akik tudományos módszerekkel rendszerezték a néptánckultúránkat, a világon egyedülálló módon.
Hogyan tartott ki a népi kultúra ápolása mellett?
A Kárpát-medence táncos és zenei kultúrája csodálatos örökség. A népzene a lelkem legmélyére képes hatolni. Fiatalkoromban volt egy tekercses magnónk otthon, azon hallgattam naphosszat azokat a széki zenéket, amelyekhez az addigi gyűjtésekből hozzáférhettünk. Amikor a férjemmel közösen jártunk gyűjtőutakra, még gyakran szupernyolcas kamerával vettünk fel autentikus, erdélyi táncokat. Először mi rögzítettük egy Maros-menti falu, Vajdaszentivány különleges és csodálatos táncait. Jártuk az országot, amatőr táncegyüttesek csaknem mindegyikében tanítottunk eredeti táncanyagot, így a vajdaszentiványi táncokat is, a többi mellett. A néptánc csodálatos szórakozási formává nőtte ki magát a fiatalok között is, mindenki számára elérhető. A mi feladatunk hivatásos táncegyüttesként az, hogy ezt a gyöngyszemet, egyedülálló tánckultúránkat foglalatba helyezzük, színpadra alkalmazzuk. Hisszük és valljuk, hogy alázatos és felkészült munkával a magas művészetek mellé kell emelni.
Férjével ebben is társai egymásnak. Milyen a közös alkotás?
Ez szerelem mindkettőnk részéről, áldásként éljük meg, hogy a hivatásunkban is megtaláltuk egymást. A férjem nélkül sokkal nehezebb lett volna nőként megtalálnom a helyemet a pályán. Főleg a magyar néptáncban, ami férfi nélkül elképzelhetetlen. Sokat tanultam a férjemtől, nagyra becsülöm a művészi munkásságát. Évtizedek óta egymás mellett vagyunk, őt egy Isten áldotta tehetségnek tartom. Már a nyolcvanas években versekre koreografált táncokat, és én is megszerettem irodalmi alkotásokra táncelőadásokat készíteni. Táncjátékok és műfaji kuriózumnak tekinthető tánc-szín-játékok forgatókönyveit, mesedarabokat, szokásműsorokat vagy éppen táncdrámát írok évtizedek óta, a koreográfusi munkám mellett. Legutóbb a Koppányi aga testamentumából készült ifjúsági darabunkat mutattuk be Végvárak, vitézek címmel, illetve a Müpa Bartók-termében Farsangvasárnap című szokásműsorunkat láthatták.
A táncforgatókönyvek írására mi ösztönözte? Hogyan kezdődött ez a munkássága?
Ez is a népművészetünk gazdagságára, annak jobb megismertetésére vezethető vissza. Egy téma köré állítom össze ezeket a könyveket, néprajzi adatokat gyűjtök – a népköltészet, a népművészet, a viseletkultúra –, mindent komplexen próbálok beépíteni a táncjátékaimba, amiből megszületett a táncszínjáték mint színpadi műfaj. Ezekben az előadásokban megszólalnak a táncosaink, tehát a színházművészet eszközeit is beemeltük a néptánc világába. A forgatókönyveimet legtöbbször a férjemnek írtam, azokból készítettünk közösen egész estés táncjátékokat. Ezek a forgatókönyvek egészen különlegesek, erről szól a Táncszínjáték című könyvem, amelyben a forgatókönyveim, librettóim, szövegkönyveim szerepelnek. Volt olyan munka, amelyben dramaturgként vettem részt, például a Körhinta című filmet adaptáltam színpadra, Vidnyánszky Attila rendezésében. Néprajzi szakértőként és táncdramaturgként részt vettem az Egri csillagokban és a Csíksomlyói passióban. Ez utóbbi darab egyben lehetővé tette számomra hitem még mélyebb megélését. A másik felemelő élményem a 2021-es nemzetközi eucharisztikus kongresszus volt, ahol mi is részt vettünk a nyitóünnepségen. Akkor úgy éreztem, hogy közelebb kerültünk az éghez.
Életében mindig kitartott a hitében, vagy volt, hogy eltávolodott az Istentől?
Katolikusnak kereszteltek a szüleim, hitben nőttem fel. Kamaszként viszont elbizonytalanodtam, kételkedőnek mondtam magam a többiek előtt, mint sok más fiatal akkoriban. Sok nehézségen mentem keresztül fiatal szülőként. A gyerekek és a munka miatt sokszor nehéz volt az egyensúlyt megteremteni, de végül is visszataláltam a hitemhez, a harmincas éveim elején egy baráti közösségnek köszönhetően. Akkor már a budapesti Hold utcai református templomba jártam imaalkalmakra. Az esküvőnk is ott volt 1986-ban, ahol Balog Zoltán adott össze minket, aki nekem azóta is a lelki vezetőm, és nagyszerű embernek tartom. Rendszeresen járok bibliakörbe, otthon érzem magam a gyülekezetben. A férjem református, és a gyerekeinket is reformátusnak kereszteltük Erdélyben, a kalotaszegi Mérában, ahol közeli barátaink élnek, ők a gyerekeink keresztszülei is. Fontossá vált újra az Ige, a Biblia olvasása. Az éves naptáram elejébe mindig írok egy szentírási idézetet, így amikor az aktuális feladatok miatt fellapozom, mindig erőt merítek belőle.
Ön szerint mennyire népszerű napjainkban a néptánc? A fiatalok mennyire érzik magukénak?
Nincs ma olyan gyerek, aki ne találkozott volna a néptánccal. Ehhez hozzájárult az, hogy a művészeti iskolákba beemelték a néptáncot. A Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató műsor szintén arra buzdította gyerekek tízezreit, hogy táncoljanak. Számos tehetség bukkant fel a műsorban, amit nagy öröm volt látni, és szintén nagy löketet adott a néptáncmozgalomnak. Az országban ma is számos néptáncos közösség működik, vannak közöttük kicsik, tinédzserek, felnőttek, szeniorok. A világon egyedülállónak tartom, hogy sikerült a néptáncot az emberek szívébe belecsempészni. A Magyar Nemzeti Táncegyüttesben olyan műsorokat készítünk, amelyekkel az a célunk, hogy közel vigyük és megszerettessük a tánckultúránkat a fiatalsággal, és úgy érzem, sikerrel járunk. Együttesünk is sok fiatal tagból áll, akik beleteszik szívüket, lelküket a munkába, a közös alkotásba.
Van még olyan néptánc a világon, ami közel áll a szívéhez?
Pécsiként a délszláv kultúra közelében éltem. Szeretem a horvát, a szerb táncokat, különösen az énekkultúrát. Pécsett együtt voltak a nemzetiségek, ismertük egymás szokásait, énekeit, táncait. Van például egy baranyai sváb koreográfiám, ami a férjem egyik kedvence. Foglalkoztunk török táncokkal is az Egri csillagok című előadáshoz. A lengyel táncokat is kedveljük, ami a férjem öröksége, kutatásai során szép gorál táncot ismert meg, és fantasztikusan járja a lengyel táncokat. Amikor Erdélyben jártunk, jobban megismerhettük a gyönyörű román páros táncokat, és a zenei világuk is csodálatos, sok a közös eleme az erdélyi magyarral.
A népművészet minden területén maradandót alkotott. Van, ami hiányzik?
A mindennapi táncolás, a hosszú, közös táncolások. Generációkat tanítottunk, de már az alkotói munkára fókuszálunk a férjemmel. Van egy forgós jellegű, régi középkori páros tánc, és amikor a nő megfordul, akkor az egész világ megfordul körülötte. Szoktam mondani a táncosaimnak, hogy úgy kell megfordulni, mintha a világot ölelnéd magadhoz. Ezek tényleg hiányoznak az életemből.
Mi jelent kikapcsolódást? Hogyan töltődik fel?
Szeretek olvasni, sétálni a férjemmel. De a legnagyobb boldogságot az jelenti, amikor együtt vagyunk a gyerekekkel és az unokákkal. Nem vágyom a nagy bálokra, szórakozásokra. A családommal töltött idő, a szép zene, egy jó könyv jelentik számomra a feltöltődést.
Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna Kossuth-díjas, érdemes művész. Pécsen született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkarának néprajz–magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Táncos pályafutása a gyerekkori balettozás, illetve amatőr néptáncegyüttesekben eltöltött évek után a táncházmozgalomban teljesedett ki. Óvónői képesítése van, táncházvezető-képzőt végzett, néptáncoktatói képesítést szerzett. A nyolcvanas évek közepén kötelezte el magát végleg a hivatásos néptáncos pálya mellett, férje, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus közvetlen munkatársaként. Történelmi táncjátékok, táncdrámák, mesejátékok, tánc-szín játékok születtek, amelyeket közösen alkalmaztak színpadra. Forgatókönyvíróként, dramaturgként, koreográfusként és gyakran társrendezőként is tevékenykedik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásainak létrehozásában. Férjével 1986-ban házasodtak össze, négy gyermekük és öt unokájuk van.