Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottunk

Rendhagyó sajtótájékoztatót tartottunk

A mai napon egy viseletbemutatóval egybekötött rendhagyó sajtótájékoztatót tartottunk!

Magyarország egyik legnagyobb viseletgyűjteményének különleges darabjait vonultatták fel a Magyar
Nemzeti Táncegyüttes tagjai rendhagyó pénteki sajtótájékoztatójukon. A táncosok az együttest
vezető művészházaspár, Zsuráfszky Zoltán és felesége, Zs. Vincze Zsuzsa koreográfiája alapján a
sikerrel futó darabjaikból és a most induló évad ősbemutójából is ízelítőt adtak.


A Müpában a 2023/24-es évad együttesének választott Magyar Nemzeti Táncegyüttes gőzerővel
készül új produkciója, a Végvárak, vitézek című táncszínjátékra, amelyben a történelem és a mai kor
valósága egy különleges, színház a színházban előadásban elevenedik meg. A változatos öltözékekben
szereplő táncosok felváltva kalandoznak a régmúlt és a jelen világában. Az ifjúságnak szánt
előadásban látványos és virtuóz táncokat, színes, izgalmas színpadképeket láthat a közönség.


Az együttes október 14-én tartja a darab premierjét, melynek zenéjét - Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó
Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész forgatókönyve alapján - Eredics Benjamin írta,
akinek Végvárak, vitézek című műve díjat nyert a Müpa 2020-as Zeneműpályázatán. Fekete István A
koppányi aga testamentuma című nagysikerű regénye ihlette táncjátékból a végvári vitéz, Babocsai
László és Oglu aga izgalmas küzdelmét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Harangozó Gyula-díjas
szólistái, Barka Dávid és Tókos Attila jelenítették meg a sajtótájékoztató színpadán korhű viseletben.


A legtöbb színpompás ruhát a Kárpátok visszhangja című előadást népszerűsítve mutatták be a párok,
látható volt többek között a dél-alföldi jellegzetes csíkos harisnya szegedi papuccsal, a különleges
matyókalap és fejdísz, valamint egy székely harisnyát és zsinóros mellényt viselő táncos a
csűrdöngölőt is bemutatta.


A felnőtteknek szóló, virtuóz táncokkal teli táncjáték, a Drakula című darabból újragondolt cigány
öltözéket viselő címszereplő és cigánylány táncát is láthatták az újságírók. A darabot a közönség
december 5-én a RaM-ArT Színházban láthatja majd.


A kalotaszegi menyasszony és vőlegény díszes, ünnepi ruháját A hűtlen feleség című nagysikerű
bűnügyi táncdráma szeptember 20-i és 21-i előadásában, a Müpa Fesztivál Színházában is
megtekinthetik az érdeklődők.


A Magyar Nemzeti Táncegyüttes arculata is megújult, a letisztult dizájn, a fehér alapon, színes,
kalotaszegi rozettában lévő jelenetfotók – melyeket Emmer László fotográfus készített - Hódi Rezső
grafikus munkáját dicsérik.


A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Kárpát-medence szívében nemzeti örökségünk és hagyományunk
kincseinek elhivatott őrzője és továbbadója. „Hisszük, hogy megmaradásunk záloga és szimbóluma a
kultúra – a sajátunk őrzése, művelése, szeretete, másokénak ismerete és tisztelete. Együttesi
munkánkat küldetésnek tekintjük, évtizedek óta igyekszünk a hagyományos néptánc- és népzenei
kultúra követeként újabb és újabb élményekkel megajándékozni nézőinket, az autentikus
folklórműsoroktól a mesedarabokon át, a nagy formátumú történelmi táncjátékokig.” – mondta
Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Nemzet művésze.

Fotók: Csudai Sándor

TÁNC VILÁGNAPI KÖSZÖNTŐ
TÁNC VILÁGNAPI KÖSZÖNTŐ


Szeretettel köszöntök minden táncművészt, koreográfust és minden táncot kedvelő embert a világon.

bővebben
Álarcok koncert a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével
Álarcok koncert a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közreműködésével

A zene világnapján ismét műsorra tűzi ÁLARCOK című előadását a Honvéd FérfikarA nagysikerű februári bemutató után, október 1-jén ismét hallható és látható lesz a Honvéd Férfikar kétrészes, kivételes szórakozást ígérő koncertje, ahol is a rendkívül széles repertoárral rendelkező együttes végre igazi arcát mutatja meg a közönségnek.

bővebben