A Szabadság földje - Land of the Free (táncjáték)
Egy magyar huszár, aki Amerika szabadságáért halt meg: történetét magyar táncosok vitték színpadra
bővebben
A közmédia immár tizenegyedik alkalommal szervezi meg a Jónak lenni jó! című adománygyűjtő akcióját, melyen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes is részt vesz.
A kezdeményezésben ismert emberek ajánlanak fel relikviákat, melyeket a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, de bárki hozzájárulhat licitálás nélkül is adományával a kampányhoz. Az akció idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatja, az adományokkal a látássérült emberek életminőségének javításához járul hozzá.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes 2016 júliusában mutatta be a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Drakula utolsó tánca című nagyszabású produkcióját, amelyben az Öreg Drakula szerepét az Együttes művészeti igazgatója, a Kossuth-díjas, kiváló művész, a frissen megválasztott Nemzet Művésze, Zsuráfszky Zoltán alakította. Az idén felajánlott ereklye ehhez kapcsolódik: a rózsafából nagy műgonddal faragott, szarvasagancs markolatú bot az Öreg Drakula legjellegzetesebb kelléke volt.

Egy magyar huszár, aki Amerika szabadságáért halt meg: történetét magyar táncosok vitték színpadra
bővebben
Augusztus 22-én több mint 3000 néző gyűlt össze Mohács főterén, hogy közösen emlékezzünk a mohácsi csata 500. évfordulójára. A különleges történelmi évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Rekviem Mohácsért című nagyszabású táncvízióját láthatta a közönség.
bővebben