Az emberek szívébe csempészett kincs

Milyen érzés, hogy mostantól Kossuth-díjas művész?

Örömmel tölt el, hálás vagyok az Istennek, a családomnak. A férjemmel, aki egyben az alkotótársam is, lassan négy évtizede együtt vagyunk az életben és a munkában is. Számomra ez az elismerés a számvetés ideje is. Munkásságomban küldetésemnek tartom, hogy a népi kultúránkat életben tartsuk, a táncainkat élővé tegyük és színpadra alkalmazzuk. A kitüntetés felelősség is. Az első megrendültség utána azt vizsgálom magamban, hogy méltó leszek-e ezt folytatni. Egy ilyen cím birtokosaként nem mindegy, hogy milyen alkotásokat hozunk létre. Ez a felelősség nyomasztó, de megéri, mert úgy érzem, hogy rajtam keresztül az egész néptáncművészetet értékelik.

Hogyan kezdődött a pályája?

Ott lehettem a táncházmozgalom születésénél. Timár Sándor, a mozgalom nagy pedagógusa eljött hozzánk, Pécsre, tanított minket, és mehettünk vele gyűjteni. A táncházmozgalomnak óriási lendülete volt a hetvenes, nyolcvanas években. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, néprajz–magyar nyelv és irodalom szakon végeztem, közben folytattam a táncot, a tanítást és a gyűjtőmunkát. Büszke vagyok arra, hogy én vezettem az első budapesti gyerektáncházat a Belvárosi Ifjúsági Házban. Csodálatos időszaka volt az életemnek, akkoriban ismertem meg későbbi férjemet, Zsuráfszky Zoltánt. Vele és több társunkkal együtt jártunk gyűjteni táncokat, énekeket, szokásokat, a Magyar Tudományos Akadémia társadalmi gyűjtőiként felvételeket készítettünk. Ennek két nagy úttörője Martin György és munkatársai, Andrásfalvy Bertalan, a Pesovár testvérek, akik tudományos módszerekkel rendszerezték a néptánckultúránkat, a világon egyedülálló módon.

Hogyan tartott ki a népi kultúra ápolása mellett?

A Kárpát-medence táncos és zenei kultúrája csodálatos örökség. A népzene a lelkem legmélyére képes hatolni. Fiatalkoromban volt egy tekercses magnónk otthon, azon hallgattam naphosszat azokat a széki zenéket, amelyekhez az addigi gyűjtésekből hozzáférhettünk. Amikor a férjemmel közösen jártunk gyűjtőutakra, még gyakran szupernyolcas kamerával vettünk fel autentikus, erdélyi táncokat. Először mi rögzítettük egy Maros-menti falu, Vajdaszentivány különleges és csodálatos táncait. Jártuk az országot, amatőr táncegyüttesek csaknem mindegyikében tanítottunk eredeti táncanyagot, így a vajdaszentiványi táncokat is, a többi mellett. A néptánc csodálatos szórakozási formává nőtte ki magát a fiatalok között is, mindenki számára elérhető. A mi feladatunk hivatásos táncegyüttesként az, hogy ezt a gyöngyszemet, egyedülálló tánckultúránkat foglalatba helyezzük, színpadra alkalmazzuk. Hisszük és valljuk, hogy alázatos és felkészült munkával a magas művészetek mellé kell emelni.

Férjével ebben is társai egymásnak. Milyen a közös alkotás?

Ez szerelem mindkettőnk részéről, áldásként éljük meg, hogy a hivatásunkban is megtaláltuk egymást. A férjem nélkül sokkal nehezebb lett volna nőként megtalálnom a helyemet a pályán. Főleg a magyar néptáncban, ami férfi nélkül elképzelhetetlen. Sokat tanultam a férjemtől, nagyra becsülöm a művészi munkásságát. Évtizedek óta egymás mellett vagyunk, őt egy Isten áldotta tehetségnek tartom. Már a nyolcvanas években versekre koreografált táncokat, és én is megszerettem irodalmi alkotásokra táncelőadásokat készíteni. Táncjátékok és műfaji kuriózumnak tekinthető tánc-szín-játékok forgatókönyveit, mesedarabokat, szokásműsorokat vagy éppen táncdrámát írok évtizedek óta, a koreográfusi munkám mellett. Legutóbb a Koppányi aga testamentumából készült ifjúsági darabunkat mutattuk be Végvárak, vitézek címmel, illetve a Müpa Bartók-termében Farsangvasárnap című szokásműsorunkat láthatták.

A táncforgatókönyvek írására mi ösztönözte? Hogyan kezdődött ez a munkássága?

Ez is a népművészetünk gazdagságára, annak jobb megismertetésére vezethető vissza. Egy téma köré állítom össze ezeket a könyveket, néprajzi adatokat gyűjtök – a népköltészet, a népművészet, a viseletkultúra –, mindent komplexen próbálok beépíteni a táncjátékaimba, amiből megszületett a táncszínjáték mint színpadi műfaj. Ezekben az előadásokban megszólalnak a táncosaink, tehát a színházművészet eszközeit is beemeltük a néptánc világába. A forgatókönyveimet legtöbbször a férjemnek írtam, azokból készítettünk közösen egész estés táncjátékokat. Ezek a forgatókönyvek egészen különlegesek, erről szól a Táncszínjáték című könyvem, amelyben a forgatókönyveim, librettóim, szövegkönyveim szerepelnek. Volt olyan munka, amelyben dramaturgként vettem részt, például a Körhinta című filmet adaptáltam színpadra, Vidnyánszky Attila rendezésében. Néprajzi szakértőként és táncdramaturgként részt vettem az Egri csillagokban és a Csíksomlyói passióban. Ez utóbbi darab egyben lehetővé tette számomra hitem még mélyebb megélését. A másik felemelő élményem a 2021-es nemzetközi eucharisztikus kongresszus volt, ahol mi is részt vettünk a nyitóünnepségen. Akkor úgy éreztem, hogy közelebb kerültünk az éghez.

Életében mindig kitartott a hitében, vagy volt, hogy eltávolodott az Istentől?

Katolikusnak kereszteltek a szüleim, hitben nőttem fel. Kamaszként viszont elbizonytalanodtam, kételkedőnek mondtam magam a többiek előtt, mint sok más fiatal akkoriban. Sok nehézségen mentem keresztül fiatal szülőként. A gyerekek és a munka miatt sokszor nehéz volt az egyensúlyt megteremteni, de végül is visszataláltam a hitemhez, a harmincas éveim elején egy baráti közösségnek köszönhetően. Akkor már a budapesti Hold utcai református templomba jártam imaalkalmakra. Az esküvőnk is ott volt 1986-ban, ahol Balog Zoltán adott össze minket, aki nekem azóta is a lelki vezetőm, és nagyszerű embernek tartom. Rendszeresen járok bibliakörbe, otthon érzem magam a gyülekezetben. A férjem református, és a gyerekeinket is reformátusnak kereszteltük Erdélyben, a kalotaszegi Mérában, ahol közeli barátaink élnek, ők a gyerekeink keresztszülei is. Fontossá vált újra az Ige, a Biblia olvasása. Az éves naptáram elejébe mindig írok egy szentírási idézetet, így amikor az aktuális feladatok miatt fellapozom, mindig erőt merítek belőle.

Ön szerint mennyire népszerű napjainkban a néptánc? A fiatalok mennyire érzik magukénak?

Nincs ma olyan gyerek, aki ne találkozott volna a néptánccal. Ehhez hozzájárult az, hogy a művészeti iskolákba beemelték a néptáncot. A Fölszállott a páva című televíziós tehetségkutató műsor szintén arra buzdította gyerekek tízezreit, hogy táncoljanak. Számos tehetség bukkant fel a műsorban, amit nagy öröm volt látni, és szintén nagy löketet adott a néptáncmozgalomnak. Az országban ma is számos néptáncos közösség működik, vannak közöttük kicsik, tinédzserek, felnőttek, szeniorok. A világon egyedülállónak tartom, hogy sikerült a néptáncot az emberek szívébe belecsempészni. A Magyar Nemzeti Táncegyüttesben olyan műsorokat készítünk, amelyekkel az a célunk, hogy közel vigyük és megszerettessük a tánckultúránkat a fiatalsággal, és úgy érzem, sikerrel járunk. Együttesünk is sok fiatal tagból áll, akik beleteszik szívüket, lelküket a munkába, a közös alkotásba.

Van még olyan néptánc a világon, ami közel áll a szívéhez?

Pécsiként a délszláv kultúra közelében éltem. Szeretem a horvát, a szerb táncokat, különösen az énekkultúrát. Pécsett együtt voltak a nemzetiségek, ismertük egymás szokásait, énekeit, táncait. Van például egy baranyai sváb koreográfiám, ami a férjem egyik kedvence. Foglalkoztunk török táncokkal is az Egri csillagok című előadáshoz. A lengyel táncokat is kedveljük, ami a férjem öröksége, kutatásai során szép gorál táncot ismert meg, és fantasztikusan járja a lengyel táncokat. Amikor Erdélyben jártunk, jobban megismerhettük a gyönyörű román páros táncokat, és a zenei világuk is csodálatos, sok a közös eleme az erdélyi magyarral.

A népművészet minden területén maradandót alkotott. Van, ami hiányzik?

A mindennapi táncolás, a hosszú, közös táncolások. Generációkat tanítottunk, de már az alkotói munkára fókuszálunk a férjemmel. Van egy forgós jellegű, régi középkori páros tánc, és amikor a nő megfordul, akkor az egész világ megfordul körülötte. Szoktam mondani a táncosaimnak, hogy úgy kell megfordulni, mintha a világot ölelnéd magadhoz. Ezek tényleg hiányoznak az életemből.

Mi jelent kikapcsolódást? Hogyan töltődik fel?

Szeretek olvasni, sétálni a férjemmel. De a legnagyobb boldogságot az jelenti, amikor együtt vagyunk a gyerekekkel és az unokákkal. Nem vágyom a nagy bálokra, szórakozásokra. A családommal töltött idő, a szép zene, egy jó könyv jelentik számomra a feltöltődést.