A friss Kossuth-díjas Zs. Vincze Zsuzsa gyakran fogalmaz úgy a férjével, Zsuráfszky Zoltánnal megteremtett táncszínjátékról, hogy a műfaj csak foglalatot ad egy csodálatos drágakőnek, a néptáncnak. Ezeket a drágaköveket május 17-én a Táncról álmodom című alkotói estjén a Nemzeti Táncszínházban fűzi kalárissá.
Papageno - Négyesi Borbála
– A magyar néptáncművészet méltó színpadi megfogalmazása és hagyományos kulturális örökségünk megőrzése érdekében végzett kivételesen értékes művészi pályafutása, több évtizedes forgatókönyvírói, koreográfusi és jelmeztervezői munkásságáért március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. Mit jelent Önnek ez az elismerés?
– Amikor az értesítés érkezett, rögtön az jutott eszembe, hogy a népművészetet, nemzeti örökségünket becsülik és tisztelik meg azok, akik méltónak találtak erre a díjra. Elsősorban azért örültem, mert rajtam keresztül a néptáncmozgalom kap támogatást és elismerést, bizonyítva, hogy a népművészet, amire az életemet tettem fel, a színpadon, a legnevesebb előadóterekben is érvényes fogalmazási mód. Az is boldogság, hogy nőként ismertek el, hiszen a magyar néptáncban a nő férfi nélkül nehezen tud megmutatkozni. Táncosként csak férfival nyilvánulhatunk meg, hiszen a nők szólóban nem nagyon táncolnak, önálló alkotóként azonban az első pillanattól kezdve teret kaptam.
– De nem csupán a táncosok kinevelése, a gyűjtőmunka elismerése, az örökség ápolása van benne a díjban, hanem a táncszínjáték megteremtése is. Hogyan született a műfaj?
– Korábban öt-tízperces koreográfiák készültek, az egész estét betöltő műsorok is ilyenekből álltak. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt kezdtük el a férjemmel (Zsuráfszky Zoltánnal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas magyar táncművész- koreográfussal – a szerk.) az úttörő munkát, és alkottuk meg az első táncszínjátékokat. A táncforgatókönyveim sora egy mesedarabbal, a Csipkerózsikával indult. Az évtizedek alatt írtam népszokásokra épülő forgatókönyvet, dolgoztam fel életrajzokat, készítettem történelmi eseményekből egész estés műveket, dramatizáltam balladákat, amelyek mind a néphagyományból táplálkozó autentikus táncnyelven születtek meg. Elmeséltük Benyovszky és Dózsa élettörténetét, meséltünk betyárokról, készítettünk bűnügyi táncdrámát, tehát rengeteg olyan témát dolgoztunk föl, amelyek nemcsak a néptánc felől érkező nézőknek izgalmasak. A sikerek pedig azt bizonyítják, hogy egy új közönségréteget is megnyertünk nem is magunknak, hanem a műfajnak és a magyar hagyományoknak.
– A hagyományokhoz ragaszkodó néptáncos közeg nem ellenkezett az újdonsággal, a szokatlan színpadi formával szemben?
– Nem, és azt gondolom, azért nem, mert nagyon hosszú töltekezés, komoly tanulási időszak előzte meg ezt a munkát, és érzékelték, hogy művészi ihletettséggel nyúlunk hozzá a csodálatos Kárpát-medencei anyaghoz. Én néprajz szakon végeztem az egyetemen, a férjemmel a táncházmozgalomból nőttünk ki, megtanultuk az autentikus táncokat eredeti anyagokból, felvételekről, fekete-fehér, sokszor némafilmekről vagy idős emberektől, mert mi is rendszeresen gyűjtöttünk, és mögöttünk állt a többéves pedagógiai munka, amelyben nemzedékeket tanítottunk meg az eredeti néptáncra. Erre a stabil alapra, erre a biztos tudásra épült a táncszínjáték műfaja, a kollégáink pedig látva, hogy fölkészültek vagyunk arra, hogy hozzányúljunk ehhez a drága kincshez, támogatták a törekvéseinket.
– Nemcsak forgatókönyveket ír és koreografál, de az előadások látványának kidolgozásában is részt vesz. Ezek a rétegek az évtizedek alatt rakódtak egymásra, és egyre bátrabban vetette bele magát az újabb feladatokba, vagy néprajzosi végzettsége miatt a kezdetektől a komplexitás vonzotta?
– A népi kultúra esetében a komplexitásban van a lényeg. A néptánc, a népzene, a népköltészet, a népszokások, a viseletkultúra nem önálló entitások, csak úgy szabad foglalkozni velük, ha a maguk teljességében és a maguk szabályrendszerében tekintjük őket. De a tájegységnek, a paraszti lélek viselkedésmódjának is be kell épülni a táncforgatókönyvekbe, a librettókba. Személyes kedvencem A hűtlen feleség: egy régi székely népballadát dolgoztam fel egész estés táncszínjátékká. A balladák tele vannak elhallgatással, rejtélyekkel, ezért egy nyomozásra fűztem fel a dramaturgiát, hogy kiderüljön, mi állt amögött, hogy a férj a hűtlen feleségét rajtakapja valakivel, és megöli. A bűnügyi táncdráma műfajként kortárs megközelítést jelentett, de elengedhetetlen volt, hogy tisztában legyek a vidékkel, az ott élők habitusával, öltözködésével, a hasonló történeteket feldolgozó balladák szövegével és zenéjével.
És ha már a viseletkultúrát említettem: arra nagyon büszke vagyok, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes óriási viseletgyűjteményének kialakításában részem van. Minden tájegységnek, sőt falunak megvan a maga viselete, keverni nem lehet őket. Szigorú törvényszerűségek mentén működnek az anyagok, a színek, ugyanakkor épp autentikusságukban hihetetlenül inspirálóak ezek az öltözékek. Egy Mátyás királyról szóló mesedarabban bátran merek választani moldvai szőtteseket Beatrix udvarába, vagy A koppányi aga testamentumából készült Végvárak, vitézek műsorunk készítésekor véggigondolva a középkori viseletet eredeti mezőségi szőttes csíkos kötényeket választottam.
– A Kossuth-díjjal van egy pici idő megállni, visszanézni a pályára, mérleget vonni?
– A díj valóban ad alkalmat és lehetőséget a számvetésre, és úgy érzem, kötelező is összegeznem azt, ami az elmúlt évtizedek alatt bennem és velem történt, de megállásra nincs idő. Ma is minden nap dolgozom a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben, szakmai vezetőként a tervezés mellett a napi rutinban is részt veszek, ma például bemelegítettem a táncosokat, rendszeresen technikáztatom őket. Jó dolgunk van a férjemmel, mert fiatalok között vagyunk, az ő lelkesedésük, energiájuk pedig óhatatlanul ránk ragad.. Nagy kedvvel dolgozunk, mi vagyunk az évad kiemelt együttese a Művészetek Palotájában, Törökországba, Koreába utazunk. Rengeteg tervünk van, jövőre a Jókai-emlékévet mindenképpen egy új darabbal szeretnénk ünnepelni.
– Május 17-én mutatják be alkotói estjét a Nemzeti Táncszínházban. Mit jelent a Táncról álmodom cím, és milyen forgatókönyvre épül?
– Van a címnek egy szimbolikus szintje, de valóságosságában is az életemről, a mindennapjaimról, pontosabban az éjszakáimról szól. Sokszor történt és történik, hogy éjjel is arról álmodom, hogyan lehetne egy forgatókönyvet megírni, a fontosabb műsorok, fellépések előtt a teljes előadást végigálmodom. Tehát ez nem csak egy szép cím, hanem az elmúlt évtizedeim összefoglalása. Az est abból a szempontból lesz különleges, hogy a rövidebb, tematikus koreográfiákon túl felvonultatja az általam írt táncszínjátékok részleteiként készített koreográfiáimat is. Lesznek köztük drámaibbak, komorabbak, például az első világháborúról, vagy a Móricz Zsigmond tiszazugi méregkeverőkről szóló írása nyomán készült koreográfiám, de nem maradnak ki a vidámabb, humorosabb részletek sem. Remélem, hogy az „érzelmi hullámvasút” – amikor az egyik hangulatból a másikba zuhannak a nézők –, végül mégis magával ragadja majd a közönséget és feltöltődve mennek haza a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása után.
Címlapfotó: Cseke Csilla
Táncról álmodom címmel mutatja be alkotói estjét Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője. A több évtizedes művészi pályára visszatekintő est során a jelentősebb tematikus koreográfiák mellett részleteket láthat a közönség azokból az egész estés táncszínjátékokból, amelyeknek nemcsak forgatókönyvírója, de egyben koreográfusa is a friss Kossuth-díjas művész.
bővebben
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Zs. Vincze Zsuzsa koreográfus, dramaturg, jelmeztervező, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője életútját összegző alkotói est lesz péntek este a Nemzeti Táncszínházban. A Táncról álmodom című előadáson bemutatják az alkotó megannyi ihlető érzelemre komponált tematikus koreográfiáját, a magyar néphagyomány iránti szenvedélyről tanúskodó előadásrészleteket. A táncszínház előterében, a két felvonás között kiállítás lesz a művész jelmeztervezői munkásságából, aki itt dedikálja is Tánc-szín játék című könyvét.
