A Szabadság földje - Land of the Free (táncjáték)
Egy magyar huszár, aki Amerika szabadságáért halt meg: történetét magyar táncosok vitték színpadra
bővebben
Kazany egyik legkülönlegesebb helyszínén, az UNESCO világörökség részét képező Kazanyi Kremlben mutatkozott be Együttesünk „Fotókon a hagyomány” című kiállítása.
Cseke Csilla Skanzenben készült fotóin az együttes művészei népviseletben idézik meg a magyar paraszti kultúra világát, miközben a képek természetesen magáról a Magyar Nemzeti Táncegyüttesről is mesélnek: arról az élő, színpadi erőről, amely a hagyományt ma is láthatóvá és átélhetővé teszi.
Külön öröm, hogy a kiállítás ezzel egy időben a moszkvai Liszt Intézetben is látható. A sorozat korábban Kijevben, Belgrádban és Quitóban is bemutatkozott, hamarosan pedig Ottawa és Lima közönsége is találkozhat vele.
Ez a nemzetközi jelenlét a most induló Zöld lépések fenntarthatósági programunkhoz is kapcsolódik: a nagy méretű fotókat nem utaztatjuk, hanem digitálisan küldjük el partnereinknek, akik helyben készítik el a nyomatokat. Így egyszerre csökkentjük a szállítási terhelést, egyszerűsítjük a logisztikát, és egységes keretbe foglaljuk mindazt, amit kulturális, társadalmi és környezeti fenntarthatóság terén eddig is fontosnak tartottunk.

Egy magyar huszár, aki Amerika szabadságáért halt meg: történetét magyar táncosok vitték színpadra
bővebben
Augusztus 22-én több mint 3000 néző gyűlt össze Mohács főterén, hogy közösen emlékezzünk a mohácsi csata 500. évfordulójára. A különleges történelmi évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Rekviem Mohácsért című nagyszabású táncvízióját láthatta a közönség.
bővebben