Végvárak, vitézek
2024. december 02. (10:00)
Müpa
JegyvásárlásMagyar vitézek, török és német ellenfél, virtuskodás és párviadalok, vitézi portyák és
lángoló szerelmek. Ezekről is szól sokunk meghatározó könyv-, illetve filmélménye, A
koppányi aga testamentuma. Mindez azonban csak kiindulási alapot jelent a Magyar
Nemzeti Táncegyüttes kifejezetten fiataloknak szánt táncszínjátékához, amelyben a
történelem és a mai kor valósága egy színház a színházban előadás során találkozik, s
ahol a szereplők felváltva kalandoznak a régmúltban, illetve a jelen világában.
Történetünk szerint, egy vidéki nagyváros színházában A koppányi aga testamentuma
című regény ihlette táncjáték előadására készülnek a szereplők. A romantikus regény
nyomán írt darab visszarepíti a nézőket a 16. századba, bepillantást enged a magyar
végvárak életébe, valamint egy mai táncelőadás színfalak mögötti, rejtett világába.
A párhuzamos történetek erkölcsi alapigazságokra mutatnak rá: az egymás iránti
megbecsülés fontosságára, az ellenfél tiszteletére, a becsületesség és a bátorság
példáira - ám mindezt könnyed és vidám formában. A palettáról nem hiányozhatnak a
szerelmi bonyodalmak sem, melyek ugyanúgy, mint évszázadokkal ezelőtt, ma is szenvedélyt
ébresztenek férfi és nő között. A kalandos táncszínjátékban az eredeti népzenei feldolgozások
hatásosan keverednek Eredics Benjamin zeneművével, amely a Müpa 2020-as Zeneműpályázatának díjazott alkotása. bővebben...