Posted on Hozzászólás most!

Szeptember – Visszatekintés a 2022-es évre

Szeptemberben tovább robogott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes toborzó szekere. A Sándor-palota előtt összesen hat szombaton át láthatták az arra járók a Táncra Magyar! című produkciónkat, mely számos európai nagyvároshoz hasonlóan, mutat be történelmi tradícióinkból eredő színes táncos felvonulást. A szeptemberi, egyben záró hónapban, három szombat délelőttön fordult meg a palota előtt a táncegyüttes és zenekara. Az eseményeken több közjogi méltóság is képviseltette magát, köztük Novák Katalin köztársasági elnök asszony is. 

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar közös, a fentiekhez témában igen közel álló darabbal, a Toborzóval zárta a pécsi táncfesztivál programját. Az előadás éke maga Molnár Levente és Bocskor Bíborka, erdélyi származású énekesek, akik a férfikar valamit a táncegyüttes zenekarának kíséretében egy-egy külön zeneszámot adtak elő. Úgy a fesztivált, mint a darabot hatalmas siker övezte. 

A 2022-es évben új fővárosi játszóhelyként a Várkert Bazár adott otthont az együttesnek. Teltházas kültéri előadásunk után egy Sárkánymesével örvendeztettük meg a nagyérdeműt, mely gyerekzsivajtól és nevetéstől volt hangos. A mesedarabot követően egy decemberi előadás, valamint egy 2023-ra szóló együttműködés is született, mely alapján reménnyel telve kijelenthetjük, hogy a következő évadtól a Várkert Bazár az egyik fő budapesti játszóhelyünkké avanzsálódik.

Posted on Hozzászólás most!

December – Visszatekintés a 2022-es évre

Az év utolsó hónapja is mozgalmasra sikerült, a megelőző tizenegyhez hasonlóan, műsorokkal és izgalmakkal volt tele. Advent második vasárnapján a Várkert Bazár adott otthont Téli Tánc című szokásműsorunknak, melyet megelőzően Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán, együttesünk vezetői, meggyújtották az adventi koszorú gyertyáit.

Az ünnepeket megelőző emelkedett lelkületben játszottuk a Müpában – ismét teltház előtt – A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámánkat, majd az együttes fókuszpontja a Betyárvilág című előadás felé fordult, melynek bemutatására a Nemzeti Táncszínházban került sor. A sérüléséből visszatérő táncos szólistánk, Tókos Attila mellett új betyárt is köszönthetett a közönség, Bogár Imre szerepében Csicsmann Dániel lépett színpadra. 

Bár az év vége általában a lezárásról szól minden társulatnál, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben sokkal inkább az előttünk álló év bizonytalanságának reménnyel teli megközelítésére helyeztük a hangsúlyt, számos jövőbeni projektünk előkészítését kezdte el a szakmai vezetés és a menedzsment. Bízunk abban, hogy a fegyelmezett munka a 2022-es évhez hasonlóan 2023-ra is békességben és sikerekben gazdag időszakot hoz együttesünknek – és ezt kívánjuk minden kedves nézőnknek is!