Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág – Fekete Bence Rózsa Sándor szerepéről

Betyárvilág

tánc – szín – játék         

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.

Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sóbri Jóska, Bogár Imre, Vidróczki Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánckultúránk gazdagságával.

Fekete Bence, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa mesél a Betyárvilág című előadás, általa megformált Rózsa Sándor szerepéről:

“Vajon mi lehet közös jellemvonás a nagy Rózsa Sándorban és Fekete Bencében? Ez a kérdés először gyermekkoromban fogalmazódott meg bennem és azóta számtalanszor merengtem a válaszon. Úgy gondolom, hogy egy akaraterő, melynek mértéke iszonyú sokat segít céljaink elérésében.”

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara

Szereplők:

Ráday gróf, kormánybiztos: SCHNELL ÁDÁM mv.
Terka, cselédlány: RAB EDINA
Csendőrkapitány: SÁNTA GERGŐ
Rózsa Sándor: FEKETE BENCE
Vidróczki Márton: TÓKOS ATTILA
Angyal Bandi: BARKA DÁVID
Bogár Imre: KOVÁCS GÁBOR
Sobri Jóska: JUHÁSZ SÁNDOR

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zene: Rossa László, Papp István Gázsa, Szabó Dániel   (A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.)

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág – Barka Dávid Angyal Bandi szerepéről

Betyárvilág

tánc – szín – játék         

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.

Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sóbri Jóska, Bogár Imre, Vidróczki Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánckultúránk gazdagságával.

Barka Dávid, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája mesél a Betyárvilág című előadás, általa megformált Angyal Bandi szerepéről:

“A furfangos történeteken, színes képeken, virtuóz táncokon keresztül bepillantást nyerhetünk, hogy milyen is lehetett a betyárok világa. Megismerkedhetünk nevezetes betyárjainkkal. Belebújni pár perc erejéig egy ártatlan nevű, rettegett betyár szerepébe, izgalmas kihívás és lehetőség.”

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara

Szereplők:

Ráday gróf, kormánybiztos: SCHNELL ÁDÁM mv.
Terka, cselédlány: RAB EDINA
Csendőrkapitány: SÁNTA GERGŐ
Rózsa Sándor: FEKETE BENCE
Vidróczki Márton: TÓKOS ATTILA
Angyal Bandi: BARKA DÁVID
Bogár Imre: KOVÁCS GÁBOR
Sobri Jóska: JUHÁSZ SÁNDOR

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zene: Rossa László, Papp István Gázsa, Szabó Dániel   (A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.)

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág – Kovács Gábor Bogár Imre szerepéről

Betyárvilág

tánc – szín – játék         

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.

Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sóbri Jóska, Bogár Imre, Vidróczki Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánckultúránk gazdagságával.

Kovács Gábor, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosa mesél a Betyárvilág című előadás, általa megformált Bogár Imre szerepéről:

“A Betyárvilág egy színes táncos kavalkád tele érdekes prózai betétekkel; hatalmas díszletekkel; változatos, lendületes, olykor humoros koreográfiai elemekkel/képekkel, amiken keresztül a néző megismerheti betyárjaink jellegzetes jellemvonásait.

Mint táncos azért szeretem, mert egy komoly szellemi és fizikai kihívás jól végigtáncolni. De ami igazán jó, hogy ezt közben nem érzi az ember, mert a koreográfiák összekovácsolják a táncosokat és az együttes beleélve magát a történetekbe együtt lüktetve viszi végig az előadást.

Bogár Imre szerepébe hatalmas feladat és öröm belebújni. Szeretném minden jó és rossz tulajdonságát (életöröm, jó kedv, erő, kegyetlenség, pimaszság) úgy színpadra vinni, hogy a nézőnek – ahogy a kor emberének – szimpatikus legyen és elgondolkozzon, biztosan megérdemelte -e korai, nyilvános kivégzését, halálát?”

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara

Szereplők:

Ráday gróf, kormánybiztos: SCHNELL ÁDÁM mv.
Terka, cselédlány: RAB EDINA
Csendőrkapitány: SÁNTA GERGŐ
Rózsa Sándor: FEKETE BENCE
Vidróczki Márton: TÓKOS ATTILA
Angyal Bandi: BARKA DÁVID
Bogár Imre: KOVÁCS GÁBOR
Sobri Jóska: JUHÁSZ SÁNDOR

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zene: Rossa László, Papp István Gázsa, Szabó Dániel   (A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.)

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág – Juhász Sándor Sobri Jóska szerepéről

Betyárvilág

tánc – szín – játék         

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.

Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sóbri Jóska, Bogár Imre, Vidróczki Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánckultúránk gazdagságával.

Juhász Sándor, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája mesél a Betyárvilág című előadás általa megformált Sobri Jóska szerepéről:

“A Betyárvilág című darabban öt hírhedt betyár életébe cseppenünk bele a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. Örök magyar téma, amit mindig kíváncsiság és a misztikum fog közre! Ezek a személyek egytől egyig népi legendás alakok voltak. A darabban az általam eltáncolt betyár megformálását nagyon szeretem, hiszen egy érdekes figura volt, aki nem más, mint Sobri Jóska.

Cifra öltözetű, csinos arcú fiatalember, aki a szeretőjével együtt jelenik meg ebben a részben. Rendkívül összetett a másik négy főszereplő különböző karakterével együtt, de ez adja a Betyárvilág műsor sokszínűségét és hangulatát!

Sobri Jóskának nagyon jó dolga van, hisz alvezére Milfajt Ferkó és nem utolsó sorban kedvese Répa Rozi, akit Tapolczai-Zsuráfszky Lilla jelenít meg, is segítségére van a darabban!”

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara

Szereplők:

Ráday gróf, kormánybiztos: SCHNELL ÁDÁM mv.
Terka, cselédlány: RAB EDINA
Csendőrkapitány: SÁNTA GERGŐ
Rózsa Sándor: FEKETE BENCE
Vidróczki Márton: TÓKOS ATTILA
Angyal Bandi: BARKA DÁVID
Bogár Imre: KOVÁCS GÁBOR
Sobri Jóska: JUHÁSZ SÁNDOR

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zene: Rossa László, Papp István Gázsa, Szabó Dániel   (A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.)

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág – Tókos Attila Vidróczki Márton szerepéről

Betyárvilág

tánc – szín – játék         

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn.

Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sóbri Jóska, Bogár Imre, Vidróczki Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánckultúránk gazdagságával.

Tókos Attila, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája mesél a Betyárvilág című előadás, általa megformált Vidróczki Márton szerepéről:

“Vidróczki Márton, akit a Betyárvilág című táncjátékban én személyesítek meg, az egyik leghírhedtebb szabálykerülő, nőcsábász, rablóvezér volt. Történetek keringtek elvetemültségéről, vakmerőségéről, könyörtelenségéről, félelemben tartotta még a saját embereit is. Ennek ellenére tisztelték és felnéztek rá. Nagy beleéléssel szeretem előadni a vidróczkis részt a darabban, szívesen azonosulok ezzel a heves vérmérsékletű, már-már tébolyult betyár szerepével, akit még ma is gyakran emlegetnek a betyártörténetek kapcsán.”

Közreműködik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara

Szereplők:

Ráday gróf, kormánybiztos: SCHNELL ÁDÁM mv.
Terka, cselédlány: RAB EDINA
Csendőrkapitány: SÁNTA GERGŐ
Rózsa Sándor: FEKETE BENCE
Vidróczki Márton: TÓKOS ATTILA
Angyal Bandi: BARKA DÁVID
Bogár Imre: KOVÁCS GÁBOR
Sobri Jóska: JUHÁSZ SÁNDOR

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zene: Rossa László, Papp István Gázsa, Szabó Dániel   (A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.)

Társrendező: Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Posted on Hozzászólás most!

December – Visszatekintés a 2022-es évre

Az év utolsó hónapja is mozgalmasra sikerült, a megelőző tizenegyhez hasonlóan, műsorokkal és izgalmakkal volt tele. Advent második vasárnapján a Várkert Bazár adott otthont Téli Tánc című szokásműsorunknak, melyet megelőzően Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán, együttesünk vezetői, meggyújtották az adventi koszorú gyertyáit.

Az ünnepeket megelőző emelkedett lelkületben játszottuk a Müpában – ismét teltház előtt – A hűtlen feleség című bűnügyi táncdrámánkat, majd az együttes fókuszpontja a Betyárvilág című előadás felé fordult, melynek bemutatására a Nemzeti Táncszínházban került sor. A sérüléséből visszatérő táncos szólistánk, Tókos Attila mellett új betyárt is köszönthetett a közönség, Bogár Imre szerepében Csicsmann Dániel lépett színpadra. 

Bár az év vége általában a lezárásról szól minden társulatnál, a Magyar Nemzeti Táncegyüttesben sokkal inkább az előttünk álló év bizonytalanságának reménnyel teli megközelítésére helyeztük a hangsúlyt, számos jövőbeni projektünk előkészítését kezdte el a szakmai vezetés és a menedzsment. Bízunk abban, hogy a fegyelmezett munka a 2022-es évhez hasonlóan 2023-ra is békességben és sikerekben gazdag időszakot hoz együttesünknek – és ezt kívánjuk minden kedves nézőnknek is!