Posted on Hozzászólás most!

December – Visszatekintés a 2021-es évre

Drakula újra bemutatva

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes igazán gazdag évet tudhat maga mögött: bemutatók egész sora mellett a táncosok szakrális helyszíneken léphettek fel, különböző fesztiválok és programok keretében járhatták be egész Magyarországot és a környező országokat.

Az év lezárása is méltóra sikerült, hiszen decemberben két alkalommal is láthatta a közönség a Drakula című előadást, amely a 2016-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatott Drakula utolsó tánca című nagyszabású produkció újrafogalmazott változata. A felnőtteknek szóló táncjáték Drakula gróf lenyűgöző meséjét az erdélyi népzene csodálatos világán, az Erdélyben élő népek táncainak gazdag és egyedülálló virtuozitásával tárja a néző elé. Az autentikus folklór néptánc, a szólótáncosok kimagasló teljesítménye, Rossa László és Szabó Dániel zenéi és a Zs. Vincze Zsuzsa által jegyzett fordulatos dramaturgia varázslatos élményt kínál a nézők számára.

Zsuráfszky Zoltán korábban maga alakította az Öreg Drakula szerepét, ám a mostani bemutatón, amelyre december 10-én a Gödöllői Művészetek Házában került sor, Tókos Attila, Harangozó-díjas táncművész vette át a helyét, akinek partnere ismét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Harangozó-díjas tánckarvezetője, Sánta Gergő volt. Az együttes művészeti vezetőjének különleges koreográfiáját december 14-én a budapesti közönség is láthatta, az akkori előadásnak a Nemzeti Táncszínház adott otthont.

Posted on Hozzászólás most!

November – Visszatekintés a 2021-es évre

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Nemzeti Színházban

A rendkívül gazdag nyári-őszi előadássorozatunkat követően novemberben a Nemzeti Színházba térhettünk vissza. Mivel a világjárvány még a mindennapokhoz tartozott, külön örömet jelentett számunkra, hogy játszhattunk és a nézők sem maradtak el a Színházból.

A hat éve repertoáron lévő Körhinta az előadásban rejlő hatalmas táncenergiáknak is köszönheti töretlen sikerét. A Debrecen környéki tanyavilágban játszódó előadás formanyelvéről így vallott Zsuráfszky Zoltán, a darab társrendező-koreográfusa:

„A film alföldi dallamanyaggal dolgozott, mi azonban több dialektusból merítünk. Kinyitom a kapukat a mezőségi, gyimesi motívumoktól egészen a lendületes Rábaközi csárdásig. A dráma tetőfoka a feszültséget hordozó sergő mozgás, amikor csak a két csizma surrogását hallani a csendben: mindenki áll, csak a szerelmesek táncolnak. A táncosokkal hatalmas energia költözik a színpadra: egy jó ritmusú csárdás, egy összerázás, egy erdélyi szökős megbabonázzák a környezetet.”

A hónap során többször is játszott Egri csillagok több mint másfél év kihagyás után térhetett vissza a színpadra, ismét óriási sikert aratva az iskolás korosztály körében. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Színház harmadik közös produkciója egy csapat várbéli gyerek nézőpontjából láttatja a történetet, amint egy biztonságos helyről szemlélik az eseményeket, amelyeken keresztül olyan örök érvényű dolgokról tanulhatnak, mint a hősiesség, a hűség, a hazaszeretet – mert példaképekre mindenkinek szüksége van!

Posted on Hozzászólás most!

Október – Visszatekintés a 2021-es évre

Két alkotó egy színpadon

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes októbere teljes egészében a szerelemről szólt – ugyanis ebben a hónapban debütált Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas, érdemes művész és Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész közös alkotói estje, amelyet a Nemzeti Táncszínház felkérésére hívtak életre a Müpában SZRLM címen.

Együttesünk vezetői 30 éves alkotómunkájuk esszenciáját mutatták be a kétrészes műsor keretében, amelyben olyan emblematikus koreográfiákat láthattak újra a közönség soraiban ülök, mint az Ágnes asszony (K.: Zs. Vincze Zsuzsa), a Ballada anyámról (K.: Zsuráfszky Zoltán), A vén cigány (K.: Zsuráfszky Zoltán) vagy éppen A betyár (K.: Zs. Vincze Zsuzsa).

A két alkotó kivételesen gazdag pályája során számos alkalommal fogalmazott a szerelemről – történelmi tablókon, drámai előadásokon, táncjátékokon keresztül –, amely számukra sokkal tágasabb fogalom, mint hogy kizárólag férfi-női szemszögből vizsgálják. Így a SZRLM című előadás egyszerre szól a kultúránk, a munkánk, a hazánk iránti szeretetről, a női lélekről, a férfierőről, szenvedélyről és boldogságról – elgondolkodtatva ezzel mindenkit ezekről az ihlető érzelmekről.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Táncszínház közös szervezésében megvalósult esten a néptáncművészetben meghatározóvá vált koreográfiákban a szólótáncosok, a tánckar és a zenekar mellett színpadra lépett Rémi Tünde, Zámbó István és Eredics Fekete Zsuzsanna. A szerelem című zárószámban pedig – igazi kuriózumként – Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán táncát is élvezhették a nézők.

Posted on Hozzászólás most!

Szeptember – Visszatekintés a 2021-es évre

Az Eucharisztikus Világkongresszuson

Méltán előzte meg óriási várakozás a Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelyre a pandémia miatt egy évet kellett várni. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes abban a rendkívüli megtiszteltetésben részesült, hogy a nyitóünnepség részeként bemutatott, Káel Csaba által rendezett Magyarország Mária országa című előadás közreműködője lehetett. A nagyszabású produkció koreográfusai,  Zs.Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán az ország több pontjáról hívott meg együtteseket, úgy mint a Bagi Muharay Elemér Népi Együttest, a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Együttest, palóc hagyományőrzőket Nógrádból, a Bokréta Néptánc Egyesület Rábaközből valamint a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes felnőtt és gyerek táncosait, a deszki Tiszavirág Néptáncegyesület gyerektáncosait és a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola gyermekcsoportját.

A Kárpát-medence magyarságát és keresztény hagyományait felelevenítő műsorban a néphagyomány és a keresztény vallás különleges viszonyát, gyökereit mutattuk be. A Kárpát-medencét összefogó magyarságtudat, a néphagyományok és népszokások visszanyúlnak a kereszténység felvétele előtti időkhöz. Mindezek különleges egymásra hatása adja azt az összetett és gazdag keresztény kultúrát, amely meghatározza ezer éves történelmünket. Keresztény vallásunk mellett táncainkban, dalainkban, zenénkben, a saját évezredes kultúránkban éljük meg leginkább a közösséghez tartozás csodáját – ennek lehettünk részesei a Hősök terén, szeptember 5-én.

Posted on Hozzászólás most!

Augusztus – Visszatekintés a 2021-es évre

A Csíksomlyói passió Debrecenben

Három éve kelt útra Vidnyánszky Attila rendezése, a 2017-ben bemutatott Csíksomlyói passió, amely a színházi premiert követően egy évvel később „hazatért”, vagyis a csíksomlyói nyeregben, 25 ezer néző előtt elevenedett meg. Az előadás 2019-ben egy másik szakrális helyszínen, az Esztergom-Vári Nagyboldogasszony és Szent Adalbert főszékesegyház előtt is nagy sikert aratott. A Passió 2020-ban folytatta volna útját, de a pandémia abban az évben ezt már lehetetlenné tette, így 2021 augusztusában – ugyancsak a Nagyboldogasszony ünnepe után – az újrakezdés jegyében érkezett meg a cívisvárosba.

„A Csíksomlyói passió nem egy szokványos színházi előadás, itt a szereplők – színészek, táncosok, énekesek, zenészek – valamennyien szívükben megrendülve és hitükben megerősödve lépnek estéről estére a nézők elé, hogy újra és újra átéljék, felidézzék ezt a 2000 évvel ezelőtti történetet, amely megrázó erejével felhívja a figyelmet keresztény hitünk erejére és fontosságára” – hangsúlyozta Zs. Vincze Zsuzsa Harangozó-díjas érdemes művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője, a produkció néprajzi szakértője, táncdramaturgja.

Az előadásban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Debreceni Népi Együttes, és a Főnix Néptánc Együttes táncosai is szerephez jutottak.

Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a darab társrendezője és koreográfusa missziós feladatként tekint a helyi amatőr táncegyüttesek bevonására, hiszen a közös alkotás öröme, a tudás átadása, a fiatalok bevonása pozitív érzés minden helyszínen. “Nekik is, nekünk is felemelő élmény, látom rajtuk, és mivel kevés idő van a próbákra, nagyon tisztelem azt a fegyelmezettséget és igyekezetet, amivel felveszik a ritmust és megtanulják a koreográfiát” – nyilatkozta az előadást megelőzően.

A Csíksomlyói passió augusztus 13-án, egy újabb szimbolikus térben, a debreceni Református Nagytemplom előtt felejthetetlen lelki, szellemi és spirituális élményt nyújtott mind a nézők, mind a közreműködők számára.

Posted on Hozzászólás most!

Július – Visszatekintés a 2021-es évre

A Kalotaszeg hazatért!

Vannak olyan előadások, amelyek ikonikus helyszíneken játszva újabb és újabb értékes rétegekkel gazdagodnak. Amelyek úgy tartoznak egy településhez, úgy kapcsolódnak egy vidékhez, ahogyan egymáshoz illik a jellegzetes erdélyi táj és a székelykapu. Ilyen helye volt Mérában a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kalotaszeg című műsorának.

Ezen előzmények után nagy izgalommal és örömmel indult el az együttes Mérába, a Világzenei Csűrfesztiválra a Kalotaszeg című produkcióval. Azzal az előadással, melyben az együttes köszönetet mond az 1969-es türei hangosfilm készítőinek, elsősorban dr. Martin Györgynek és minden szereplőjének, azoknak a magyar, román és cigány adatközlőknek, táncosoknak és zenészeknek, akik megőrizték és továbbadták nekünk e csodálatos tánc- és zenekultúrát. Mérában számos fiatal zenél és táncol, valamint ott élnek a nagy zenészdinasztiák leszármazottai is. Ezeknek az „adatközlőknek” a táncai kerültek most vissza származási helyükre.

A turné érdekessége, hogy a térségben még soha nem mutatta be az együttes ezt a műsort, így ezzel az úttal az előadás végre visszakerült arra a területre, ahonnan a felvett anyagot gyűjtötték. Zsuráfszky Zoltán, csaknem ötven évvel ezelőtt járt először Erdélyben, Kallós Zoltán meghívására. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője több interjúban is kiemelte, hogy a kalotaszegi legényes a legvirtuózabb magyar férfi tánc a Kárpát-medencében, emellett csodálatos csárdásokat és énekkultúrát őriztek meg Mérában és Kalotaszegen.

A Világzenei Csűrfesztivál udvara zsúfolásig megtelt. A nézők között voltak azok az unokák, akik nagyszüleik egykori táncait láthatták viszont a színpadon. A rendkívül megható és magasztos pillanatokkal teli estén a nézők szűnni nem akaró vastapssal köszönték meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkcióját. Ezzel az előadással itt vagyunk otthon: a Kalotaszeg hazatért!

Posted on Hozzászólás most!

Június – Visszatekintés a 2021-es évre

Újra a színpadon!

A hosszan tartó otthoni és próbatermi munka után már nagyon vártuk az alkalmat, hogy ismételten nézők előtt lépjünk színpadra. Erre rögtön június elején lehetőségünk is adódott, mégpedig nem is akármilyen helyszínen és akármilyen alaklomból! A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyar hősök, csaták és szerelmek című produkciójával nyitotta meg 2021-es évadát a Margitszigeti Szabadtéri Színpad a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.

A műsorba neves előadóművészeket hívtunk vendégnek, akik táncegyüttesünkkel közös műsorszámokban álltak a közönség elé, így nagy örömmel mutattuk be ezeket a produkciókat Keresztes Ildikóval, Varga Miklóssal és Vadkerti Attilával. Ezzel az előadással emlékeztünk és emlékeztettünk a megbonthatatlan nemzeti egységre. A produkció megidézte a magyarság nagy történelmi eseményeit, kiemelkedő személyiségeit, dicső küzdelmeit.

Minden közreműködő számára megható érzés volt, hogy szinte teljesen megtelt a hatalmas nézőtér és több ezer ember tekintette meg egyedülálló műsorunkat, akik ötszöri álló vastapssal hálálták meg a fellépőknek az előadást. Az összetartozást erősítve hálánk jeléül a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Margitszigeti Szabadtéri Színház többszáz egészségügyi dolgozót és pedagógust látott vendégül közösen a Nemzeti Összetartozás Napi emlékesten.

A nagyszabású program után azonban nem volt megállás! Néhány nap elteltével újabb premierre készültünk a Honvéd Férfikarral közösen. Több mint húsz évvel ezelőtt Cseh Tamás Katonadalok című lemezével állított felejthetetlen emléket valamikori dédapáinknak, azoknak a magyar katonáknak, akik a hazáért, a közös eszméért adták fiatalon vérüket.

A zene és a dal fennmarad a közös emlékezetben, ám a tánc, csak, mint egy letűnt emlék kavarog a múlt messzeségében, az eltűnt idők hús-vér embereinek mozdulataiban. A Toborzó című műsorban a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ezeket a mozdulatokat idézte fel, a régmúlt üzeneteit, fejet hajtva azok előtt a magyar huszárok, katonák, bakák előtt, akik életüket adták a nemzetért, akik védték a magyar hazát és ezzel követendő példát mutattak minden nemzedéknek.

Ebbe az előadásba is hívtunk vendégművészeket, Molnár Levente, Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Bocskor Bíborka kivételes hangjukkal tették még emlékezetesebbé előadásunkat. Hosszú és nehéz időszak után erős kezdéssel indítottuk el a nyarat – és hol volt még a vége…

Posted on Hozzászólás most!

Május – Visszatekintés a 2021-es évre

Ősbemutató a Bartók Tavaszon

Május első vasárnapján megható videóval üzentünk az édesanyáknak, ugyanis táncosaink gyermekei mondták fel Weöres Sándor Buba éneke című versét. A szívet melengető hétvége után teljes erővel a hónap végén debütáló bűnügyi táncdrámánk, A hűtlen feleség online ősbemutatójára készültünk.

A hűtlenségéért halállal büntetett asszony különös történetét, balladaköltészetünk talán legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket ábrázoló, halálos tragédiával végződő históriáját a Müpa felkérésére, a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretén belül, a Honvéd Férfikarral közös produkcióként hoztuk létre.

Az alkotási folyamat során számos interjú készült A hűtlen feleség életre hívóival, Zs. Vincze Zsuzsával és Zsuráfszky Zoltánnal, akik igazi kulisszatitkokat árultak el az előadás megszületésének menetéről. Ezek mellett a munkafolyamatok részleteit is igyekeztünk közönségünkkel megosztani közösségi oldalainkon. Május 21-én pedig végre bemutattuk az aktualitásából mit sem veszített témát – féltékenység, hűtlenség, megcsalás, a mindent elsöprő erejű szerelem „égő” szenvedélye, a férfi-női kapcsolat örök konfliktusai – boncolgató előadásunkat.

A hónapot szintén egy jeles eseménnyel zártuk. Együttesünk gyermekkori táncos felvételeiből válogatva készítettünk egy videót, hogy bemutathassuk ifjúkori lelkesedésüket és ösztönözhessük vele a jövő generációit.

Posted on Hozzászólás most!

Április – Visszatekintés a 2021-es évre

Éljen Mátyás király!

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárja rendkívül sokszínű. Programjaink között autentikus folklór előadások, tematikus műsorok, kalandos táncjátékok, ifjúsági műsorok mellett a Nemzeti Színházzal közös produkciók egyaránt megtalálhatóak. Ezen kívül kiemelkedően népszerűek a gyermekeknek szóló előadások, amelyek az egész család számára tartalmas kikapcsolódást és szórakozást nyújtanak.
Együttesünk négy különböző mesejátékkal is rendelkezik, melyekből hármat több alkalommal láthattak már a nézők online felületeinken. A 2020-as évben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes ezeket nyilvánossá és ingyenesen megtekinthetővé tette, azért hogy ezzel is segítse az otthoni néptánc oktatást, mintegy szakmai segédanyagként. A legújabb és talán a legkedveltebb gyermek műsorunkat viszont még nem rögzítettük.
Ezért jött az ötlet, hogy ebben az időszakban most lehetőség van felvenni a Mátyás, a világ királya című produkciót. A munka a Nemzeti Táncszínházzal együtt zajlott profi környezetben, sok-sok kamerával. A Mátyás királyról szóló tanulságos történetek elmesélése során segítségünkre van Mátyás király udvari történetírója a híres Galeotto Marzio. Az ő vezetésével ismerjük meg az igazmondó juhászt, Mátyás szép és okos feleségét, Beatrix királynét éppúgy, mint a gonosz kolozsvári bírót, sőt azt is megtudhatjuk, hogyan is lett király a magyarok vezérlő csillaga: a mi igazságos Mátyásunk.
Az online premierre a tavaszi szünet során került sor, ezzel is könnyebbé és örömtelivé varázsolva a családok számára a húsvéti időszakot. Nem utolsó sorban pedig abban bízva, hogy akik az interneten megtekintették ezt a műsort, előbb-utóbb élőben is megnézik majd a Nemzeti Táncszínházban. Hiszen tudjuk jól: Mátyás az igazságos!

Posted on Hozzászólás most!

Március – Visszatekintés a 2021-es évre

(Otthon) táncoló tavasz

Elérkezett a március hónapja, és a tavasz beköszöntésével továbbra is házi feladatokkal, nézők és előadások nélkül, munkával készült a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a folytatásra. Táncosaink ezekben a nehéz hónapokban is mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető legjobb fizikai és mentális állapotban készüljenek otthon a folytatásra.

A rendkívüli helyzetben ismételten az online térbe helyeztük át az együttesi jelenlétet, hogy így tudjuk tartani a kapcsolatot közönségünkkel. A tavasz mindig a remény és az újjászületés jelképe, ezért egyik közkedvelt előadásunkat tettük nyilvánossá hivatalos YouTube csatornánkon. Hatalmas sikerrel és nézettséggel futottak már 2020-ban is a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásai az internetes felületeken, emiatt a Táncoló tavasz műsor vetítésére esett a választás, természetesen HD minőségben.

A Folklórkalendárium sorozatának első része a farsang végétől egészen a május végéig tartó időszakot öleli fel. A műsorban a magyar nép szokásai mellett bemutattuk hazánk sokféle nemzetiségének hagyományos táncait, dalait, viseleteit és szokásait. A Táncoló tavasz című műsorban látható többek között a bodrogköziek farsang végi rabvágása, a mohácsi busójárás, a baranyai svábok farsangtemetése, a munkácsi zsidók purim szokása, a kalotaszegi juhbemérés, a palóc kiszézés és locsolás szokása, a cigányok zöldjárása, valamint a rábaköziek májusfaállítása. 

A szokásműsor a kulturális értékek bemutatása mellett azért is fontos volt, hogy egy kis reményt sugározzon az embereknek a mindennapokban. Hiszen a folytatáshoz sok erőre volt szüksége mindenkinek…