

Megjelent
Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó Gyula-díjas, érdemes művész, a Magyar Nemzeti
Táncegyüttes szakmai vezetőjének Tánc-Szín-Játék című könyve, a kötet ünnepélyes
bemutatójára október 27-én, a SZRLM című alkotói est előtt kerül sor a Müpa
Zászlóterén. A különleges kiadvány több évtizedes alkotói munka – közel
sem a teljesség igényével összeállított – lenyomata, amely olyan történelmi
táncjátékok, táncdrámák, mesejátékok és tánc-szín-játékok forgatókönyvét,
szövegkönyvét és librettóit tartalmazza, amelyek nyomán kivételes előadások
születtek.
Zs. Vincze Zsuzsa az ELTE
Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom-néprajz szakán szerzett
diplomát. Táncos pályafutása – a gyermekkori balettozás, illetve az amatőr
néptáncegyüttesekben eltöltött évek után – az akkoriban induló
táncházmozgalomban teljesedett ki. Táncházvezető-képzőt végzett, korengedéllyel
néptáncoktatói képesítést szerzett, fiatal egyetemistaként néptáncot és
népdalokat tanított több fővárosi táncházban, és az elsők között tartott
gyerektáncházakat.
A nyolcvanas évek közepén
kötelezte el magát végleg a hivatásos néptáncos pálya mellett; férje,
Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus közvetlen munkatársaként,
alkotótársaként. Először mint táncos szólista, majd tánckarvezető, jelenleg
mint koreográfus, dramaturg, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője.
Hosszú évtizedeken keresztül tanított férjével együtt magyar néptáncot a hazai néptáncegyüttesek
szinte mindegyikében, csakúgy, mint külföldön számos alkalommal,
Észak-Amerikától Japánig.
A Magyar Tudományos Akadémia
társadalmi gyűjtőjeként gyakran vett részt táncgyűjtéseken, néprajzi
gyűjtéseken Magyarországon és Erdélyben – diplomamunkáját is a nyugati
székelység táncaiból írta. Az együttesben végzett pedagógusi, koreográfusi és
vezetői munkája mellett több mint húsz éve ír rendszeresen forgatókönyveket,
szövegkönyveket táncjátékokhoz, színpadi darabokhoz.
Kivételesen gazdag pályafutása
során sokféle feladatot vállalt: nemcsak forgatókönyvíróként, dramaturgként, de
koreográfusként, jelmeztervezőként, sőt, gyakran társrendezőként is
tevékenykedett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásainak létrehozása során. A
most megjelent kötetben helyet kapó művek Zs. Vincze Zsuzsa szerteágazó – ám
hagyományos műveltségünkre, népi kultúránkra alapvető forrásként tekintő –
művészeti tevékenységének írásos változatát mutatják be forgatókönyvek,
szövegkönyvek, librettók formájában. A könyv érdekes olvasmány a folklór és
a népművészet rajongóinak, egyúttal útmutatóul szolgálhat a jövő (tánc)színházi
szakemberei számára is.
A Tánc-Szín-Játék ünnepi bemutatójára
október 27-én 18 óra 30 perctől kerül sor a Zsuráfszky Zoltán és Zs. Vincze Zsuzsa közös alkotómunkájának válogatott,
tematikus koreográfiáit felvonultató SZRLM
című előadás premierjét megelőzően. Az eseményen a szerzőt Ertl
Péter, Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Nemzeti Táncszínház igazgatója és
Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes
művészeti igazgatója méltatja. A kötet a helyszínen megvásárolható lesz.