A szerető lefejezése, a feleség elevenen elégetése – elképesztő horrortörténetet dolgoz fel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes legújabb darabja, A hűtlen feleség. A bűnügyi táncdrámának titulált, új műfajú előadás az Erdélyben fellelhető Barcsai című klasszikus balladán alapul, amelynek egyes változatai több XIX. századi gyűjtésben is előfordulnak.
A művet a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében mutatják be április 9-én, streamelt formában a rendezvény online platformjain.
Az alábbi interjú a darab dramaturgjával és társrendezőjével, Zs. Vincze Zsuzsával készült, a Táncverzum című rádióműsorral való tartalmi partnerségben.
A hűtlen asszonyok halállal való büntetése a kutatók szerint minden európai népköltészetben jelen van, de ritka az ilyen kegyetlen megtorlás. Hogyan találtak rá erre a történetre?
A hűtlenség, a féltékenység, a szerelem és a megcsalás témája színpadra termett. Amikor elolvastam ezt a balladát, döbbenetes volt a számomra, hogy olyan tömör, ugyanakkor kegyetlen, a feleség kivégzését pedig nagy részletességgel ábrázolja. Amikor ezt a klasszikus stílusú, régi művet jobban átolvastam és tanulmányoztam, azon gondolkodtam: vajon mi lehet a „mélyben”, milyen emberi érzelmek rejlenek a háttérben? Mi történhetett ezzel a nővel, amikor ezt a bűnt elkövette? Mondhatnám úgy is, hogy egy képzeletbeli nyomozást folytattam, azért is lett a táncjáték műfaja bűnügyi táncdráma.
Az eredeti, régi stílusú székely balladában a történet ott kezdődik, hogy a férj rajtakapja a feleségét a Barcsai nevezetű szeretőjével. Őt rögtön kivégzi, lefejezi, az asszonytól pedig megkérdezi, hogy milyen halálnemet akar. A nő egy szimbolikus módot választ: az asztal mellett égő gyertyaként kívánja itt hagyni ezt a világot. Akkor vászonba csavarják és meggyújtják a testét. Ez olyan tragikus, borzalmas és olyan sajnálatra méltó, hogy ezért is gondoltam, utánajárok annak, hogy mi történt ennek a nőnek a lelkében, amiért elkövette a bűnt. A mi történetünkben a főszereplő fiatal nő hiába várja vissza első szerelmét a katonaságból, az nem jön, ezért odaígérik őt egy gazdag férfinak, akihez hozzámegy. A darab kezdetekor épp e lakodalom közepébe csöppenünk. Amikor a szerelme többévnyi távollét után visszatér, a lány már másnak a felesége. Bánatában a Barcsai elbujdosik. Ekkor kezdődik a darab második, nagyobb lélegzetű része, amely bemutatja az asszony életét, ahogy telnek az évszakok és telnek az évek; jönnek a fiatalok, élvezik az életet, táncolnak, szerelmesek, párt választanak, ő pedig ott van ezzel a férfival, és nem tudja igazán szeretni, mert még mindig a régi szeretője után áhítozik, aki egyszer csak meg is jelenik. Újra fellángol eltitkolhatatlan szerelmük, de csak pár pillanatig tart, mert hazaérkezik a férj, és bekövetkezik a szörnyű büntetés. Ugyanakkor ez a darab nem a hűtlenségről szól és nem is a kegyetlen büntetésről, hanem az első, múlhatatlan igaz szerelemről, annak tragikus történetét mutatja be. Annyiban megváltoztattuk az eredeti történetet, hogy megmagyarázzuk, miért történt mindez. Igazából minden szereplő a szívünknek kedves, sajnáljuk a nőt, a Barcsait, a férjet, aki őszintén, igaz szeretetből házasodott, de akit a felesége mégsem tudott megszeretni. Nagyon mainak éreztem ezt a problémát és nagyon megmutathatónak.
Nagyszabású, monumentális előadást tervezünk, a Honvéd Férfikar 42 tagjával egészül ki a Magyar Nemzeti Táncegyüttes 44 táncosa és a zenekar. A darab műfajteremtő abból a szempontból is, hogy az autentikus mellett kortárs néptáncelemek is előfordulnak benne. A koreográfus-rendező Zsuráfszky Zoltán érdeme, hogy komplexen ötvözi az eredeti és a kortárs néptáncot. Az eredeti népzene Papp István Gázsa szerkesztésében kiegészíti azokat a világzenei feldolgozásokat, zeneműveket, amelyeket Eredics Benjámin, a Söndörgő Zenekar fiatal zeneszerzője alkotott. Szintén ő a zeneszerzője annak a kórusműnek, amely a darab végén összefoglalja az eredeti balladát, és egyben az előadás csúcspontja is, amelyet a Honvéd Férfikar ad elő a két Kodály-népdalfeldolgozás mellett.
Az eredeti ballada szinte horrorisztikus jeleneteket tartalmaz, és ez nem egyedülálló a székely népköltészet körében. Milyen szociokulturális gyökerei vannak ennek, milyen szimbolikát hordozhat az ilyen kegyetlen ábrázolás?
Ezek a régi stílusú balladák egész Európában megtalálhatók, sőt Vargyas Lajos szerint (Vargyas Lajos: Researches into the Médiaeval History of Folk Ballad, Bp., 1967) annak idején a vallon telepesekkel került be hozzánk ez a stílus. A ballare szó, amely az olasz táncolni igére utal, eleve összekapcsolja a balladát a tánc műfajával. A két kápolna-virág (Kádár Kata balladája) című művet fel is dolgoztam a Magyar hősök, csaták és szerelemek című műsorunkban, a halálra táncoltatott lány témája szintén gyakorta megjelenik a néptáncszínpadokon (legutóbb Zsuráfszky Zoltán: Halálra táncoltatott lány – tánc-játék). Szerintem érdemes ehhez a műfajhoz nyúlni, mert nagyon sok üzenetük van a mai közönség számára. Sohasem volt egyszerű és könnyű az élet, az emberek pedig mindig a saját érzéseiket, fájdalmaikat énekelték és táncolták ki magukból. A hagyományos paraszti közösségekben ez a feszültség levezetésére szolgált.
Mostani darabunk első szereposztásában a férj Harangozó-díjas táncművészünk, Tókos Attila, Barcsai, a szerető Barka Dávid Junior Prima díjas táncosunk, a címszerepet pedig Oltárczy Mária tehetséges fiatal szólistánk táncolja. Természetesen az egész együttes benne lesz. Ennek a darabnak minden részletében ott lesz az a falusi közösség, ahol ez a történet játszódik, nagyon sok alkalom nyílik arra, hogy a táncosaink is megmutassák, hogy mit tudnak.
Szöveg: Péli Nagy Kata
Fotó: Váradi Levente
A BARCSAI-BALLADA
Apám, apám, apám, lelkem, édes apám!
Anyám asszony bizony Barcsait szereti
„ Hallod asszony, hallod, mit mond a kis gyerek?”
„ Hallom, uram, hallom, lelkem jámbor társam,
Részeg a gyermek, nem tudja mit beszél.”
Ottan elindula ajh! ki Kolozsvárra,
Fele útját mene, onnan visszatére,
Hazájához ére.
„Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem.
„Nyitok lelkem utam, lelkem jámbor társam,
Hogy vessen nyakamba vántoros szoknyámat,
Hogy kössem előmbe patyolat ruhámat,
Hogy tegyem fejembe rece fátyolomat,
Hogy húzzam lábomba szép piros csizmámat.”
Akkoron berúgá palota ajtaját.
„Add elé, add elé a nagy láda kulcsát.”
„A szomszédba jártam, kerten átalhágtam,
Ottan elvesztettem a nagy láda kulcsát,
Hanem megtaláljuk szép piros hajnalban.”
Akkoron berúgá nagy láda oldalát.
Csak kihengeredék belőle Barcsai.
Ajh! megfogá őtet, s egybe fejét vevé.
„Állj elé, állj elé asszony, feleségem!
Három halál közöl melyiket választod.
Vagy főbe lőjelek vagy fejed vegyem
Vagy hét asztal vendégnek vígan gyertyás tartasz?”
„Három halál közöl én is azt választom:
Hét asztal vendégnek vígan gyertyát tartok.”
„Hallod ím szolgáló, hozd be a végvásznat,
S a nagy kászu szurkot.
Tetején kezdjétek, talpig tekerjétek,
Talpánál kezdjétek, tétig égessétek.”
Istenem, Istenem, mit nem cselekedtem,
Megöltem Barcsait s kedves feleségem!
Az interjút a 2021 tavaszi Táncművészet magazinban olvashatják.
