Szabó Kincső

Tatán nőttem fel, óvodás koromban ott kezdtem a gyermekjátékokon keresztül ismerkedni a néptánccal. Az általános iskolai évek után, 2015-ben kerültem a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművész szakára, ahol tavaly (2020-ban) szereztem diplomát. Az egyetem utolsó évében lehetőségünk nyílt gyakorlatra menni a magyarországi hivatásos néptáncegyüttesekhez, így kerültem a Képesítő vizsgánk után a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe, ahova pár hónappal később fel is vettek.

Gyermekkoromban nagyon gyakran néztük otthon, az Élő Martin Archívumot, amely minden alkalommal mély csodálattal töltött el és maradandó élményt nyújtott. Ábrándoztam arról, hogy valaha e közösség tagjaként ezt az érzést én is elültethetem az elkövetkező generációban.

Az együttes repertoárja rendkívül színes, így lehetőségünk nyílik több mindenben kipróbálni magunkat. Hatalmas próbatételt jelent számomra, hogy számos darab színészi jelenlétet is megkiván, ez pedig új kihívásokat állít elém. Szívemhez legközelebb az autentikus műsorok állnak, de nagyon élvezem a mesedarabokat is, mint például A Tenkes kapitánya című előadást.

A népzene, néptánc, hagyományaink ápolása végigkísérte eddigi életemet. Édesanyám prímás, édesapám táncosként erősítette elhivatottságunkat kultúránk megőrzésében. Ez az értékrend család és közösségformáló, amit kötelességünk továbbörökíteni. Ezen az úton együtt haladunk a bátyámmal, aki egyetemi éveim alatt tagozattársként, most pedig kollégaként áll mellettem.

X