Szél Gábor

Szél Gábor

Óvodás koromban kezdtem néptáncot tanulni szülővárosomban, a Hajdú-Bihar megyei Derecskén a helyi művészeti iskola keretein belül, majd pedig a Szivárvány Táncegyüttesben. Debrecenben a Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem, ezt követően a Magyar Táncművészeti Egyetem táncos és próbavezető szak néptánc szakirányát végeztem el Nyíregyházán, ez idő alatt pedig a Nyírség Táncegyüttesben táncoltam. Ekkoriban már egyre inkább a hivatásos táncos életpálya kezdett érdekelni. A “Tedd ki a pontot!” Nemzetközi Legényesverseny alkalmával találkozhattam először személyesen Zsuráfszky Zoltánnal, Zs. Vincze Zsuzsával és Sánta Gergővel, akiktől a versenyszámok értékelésekor számos hasznos útmutatást kaptam. 2019. február 8-án felvételiztem a Magyar Nemzeti Táncegyüttesbe. A próbatáncot követően ért az a megtiszteltetés, hogy az együttes tagjaként fejlődhessek tovább.

Az együttes műsorait, a vezetőkkel készített interjúkat és dokumentumfilmeket ifjúkorom óta szeretettel kísérem figyelemmel. Az együttes arculata és szakmai irányvonala mindig is felkeltette az érdeklődésemet. Öröm számomra, hogy hasonló érdeklődésű kollégákkal dolgozhatok együtt, és vehetek róluk példát nap mint nap.

Az együttes repertoárja rendkívül színes képet mutat. A mesejátékok, tematikus, táncszínházi előadások, folklór műsorok, ezen belül pedig a magyar néptáncmozgalmat nagy mértékben formáló Élő Martin Archívum Sorozat egyaránt érdekelnek. Azok közül a műsorszámok közül, amelyekben eddig résztvehettem számomra talán a legkedvesebb az “Üzenet Székelyföldről” című koreográfia volt, a mesejátékok közül a “Mátyás a világ királya”, a tematikus műsorok közül pedig a “Testamentom”.

A néptánc számomra az érdek nélküli kíváncsiság szinonimája. Egy lehetőség a Kárpát-medence különböző területeinek, népcsoportjainak és táncos egyéniségei táncának megismerésére, ezeknek a táncoknak a hiteles reprodukálására, illetve a különböző műfajokban történő színpadra alkalmazására. Mindemellett fontosnak tartom a néptánc eredeti közegében való megismerését, és a tánc örömének önmagában való megélését. Szerencsésnek érzem magam, hogy a néptánc az elmúlt években hobbiból hivatássá vált számomra, így az életem egyre nagyobb részét tölti ki.

X