Posted on Hozzászólás most!

Betyárvilág


Tánc – szín – játék 55 percben.

A betyárok a magyar néphagyomány jellegzetes alakjai. Népdalok, népmondák, balladák őrzik híres betyárjaink emlékét, de tárgyi népművészetünknek is kedvelt témái a betyárábrázolások. Alakjuk a népi emlékezetben gyakran idealizált hősként maradt fenn. Így születtek meg a „magyar Robin Hoodok”; a mi legendás betyárjaink: Sobri Jóska, Bogár Imre, Vidróczky Márton, Angyal Bandi, de legfőképpen Rózsa Sándor néha igencsak romantikus történetei.

Ezeket a sokszor meseszerű, tréfás, vagy éppen megdöbbentő kalandokat Zsuráfszky Zoltán ötletéből, Zs. Vincze Zsuzsa írta színpadra és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kiváló táncosai és zenészei mutatják be, Schnell Ádám színművész közreműködésével.

A leghíresebb-leghírhedtebb magyar betyárokról szóló előadás szórakoztató, néha elgondolkodtató, de mindenképpen látványos és színes világa visszarepít a múltba, hogy elvarázsoljon minket a népművészetünk, népzenénk és néptánc kultúránk gazdagságával.

Alkotók

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs.Vincze Zsuzsa
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs.Vincze Zsuzsa
Digitális technika: Konta Boáz
Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Rossa László, Szabó Dániel

A műsorban Berecz András eredeti népzenei gyűjtései is hallhatóak.

Az előadáson és a hangfelvételeken közreműködik: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara, valamint Makó Péter.

Társrendező: Zs.Vincze Zsuzsa
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész

Bemutató: 2019. június 21. Szegedi Szabadtéri Játékok
Budapesti bemutató: 2019. szeptember 24. MÜPA

További kalandos táncjátékunkról ITT található információ.

Posted on Hozzászólás most!

Az autentikus táncnak, akár egy drágakőnek, kell a „foglalat”

Az autentikus táncnak, akár egy drágakőnek, kell a „foglalat” – interjú Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsannával

Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsannával (művésznevén: Zs. Vincze Zsuzsa) a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetőjével még nyár elején, két próba között egy kávészünetben ültünk le, hogy viharos sebességgel végigvágtassunk élete történetén, s kicsit fürkésszük a jövőt.

*

A kezdeti tánclépések idején hány éves voltál?

– Pécsett kezdtem táncolni „alsós” általános iskolásként, nagyjából harmadikos koromban, előtte és közben balettra jártam. Akkoriban egy pécsi „felnőtt” amatőr együttesbe  bekerülni nagy dolognak számított egy középiskolásnak még úgy is, hogy ez az a korszak, amikor még a régi iskola szerint működtek az ottani együttesek: de szerencsémre bekerültem és ott a Molnár-technika állt a középpontban. Ez azért volt nagyon jó, mert sokkal többet adott, mint maguk a betanított koreográfiák, amiket eltáncolhattunk. Tizennégy-tizenöt éves lehettem, amikor eljött hozzánk, Pécsre Timár Sándor, és megismertetett minket egy egészen másfajta szemlélettel: improvizatívan lehetett táncolni. Végre! Mesti – mindenki így hívta Tímár Sándort – kivitt minket vidékre, megmutatta, hogy van mit tanulni, gyűjteni… Aztán korengedéllyel elvégeztem egy néptánc-oktatói tanfolyamot, később táncházvezető-képzőbe jártam, ott ismerkedtem későbbi férjemmel is. Annyira magával ragadott a mozgalom, hogy mindent megtettem azért, hogy Pécsről felkerüljek Budapestre.

Nagy ugrás volt?

– A Janus Pannonius Szakközépiskolában érettségiztem, és az érettségi mellé kaptam egy óvónői szakképesítést is, aminek – tanultunk pedagógiát, pszichológiát – sok hasznát vettem a későbbiekben. Budapesten az ELTE Bölcsészettudományi karára jelentkeztem magyar nyelv és irodalom – néprajz szakra. Felvételt is nyertem (pedig akkoriban nagyon kevés embert vettek fel néprajz szakra), de a jelentkezésem háttérében – túl azon, hogy érdekelt a néprajz, és szerettem az irodalmat – sokat nyomott a latba, hogy Tímár Sándor együttesében, a Bartókban táncolhassak. Akkoriban még a lányok „nulladik évfolyamon” kezdték az egyetemet, hogy bevárják a katonának elvitt fiúkat. Ebben az évben még táncoltam otthon, Pécsett, és jártam vidékre gyűjteni.

Gondolom, ez a gyűjtés nem csak úgy, ötletszerűen zajlott…

– Dr. Andrásfalvy Bertalan volt akkoriban a baranyai néprajzi mozgalom koordinátora és mozgatója. Később az egyetemen is tanulhattam tőle, és azóta is csak a legnagyobb tisztelettel és szeretettel tudok beszélni róla.

Később is sokat jártunk gyűjteni: fogtuk magunkat, vonattal, vagy ha sikerült autóval kimentünk hétvégén Erdélybe. Ha volt valami mulatság, akkor azon vettünk részt, ha nem volt mulatság, akkor meglátogattuk a prímásokat, összeszedtük a táncosokat, és kértük őket, hogy mutassák meg a tudásukat. Így jutottunk el Vajdaszentiványba is. Magyarországról talán mi jártunk ott elsőként táncot gyűjteni és későbbi férjemmel (Zsuráfszky Zoltán Kossuth- díjas koreográfus) mi tanítottuk végig nemcsak itthoni együttesekben, de külföldön is elsőként ezt a táncot. Lőrincz Laji bácsiék és más erdélyi gyűjtők megfordultak ott előttünk, de Magyarországról mi voltunk az elsők: Vavrinecz Andris zenei oldalról, mi pedig táncosként fogtunk a munkához; megfejteni ennek a csodálatos anyagnak a törvényszerűségeit.

Most a fiataloknak olyan jó dolguk van, olyan technikai eszközök állnak rendelkezésükre, amilyeneket mi el sem tudtunk képzelni. Az internet segítségével elérhetik a mi régi gyűjtéseinket is, hiszen mi akkoriban mindent dokumentáltunk, s le is adtuk az anyagainkat az Akadémiára, Martin Györgynek és munkatársainak. Ha magyar néptáncról van szó, Martin György nevét nem szabad kifelejteni. (Egyébként őhozzá írtam a szakdolgozatomat a nyugati székelység tánckultúrájáról.)

Mi még filmfelvevőkkel ügyetlenkedtünk, az Akadémiáról kértük kölcsön, nekünk nem volt. (De semmi egyebünk sem; a bátyám szalagos magnóján hallgattam rongyosra a Lajtha-féle széki gyűjtést.) Nemrégiben kaptunk egy felkérést, hogy a Táncházmozgalomról és a tanítási módszerekről tartsunk előadást a férjemmel. Próbáltuk elmesélni, hogy milyen volt a „hőskorszak”, de tényleg nehéz ezt elmesélni annak, aki nem élt az akkori körülmények között. Ráadásul, ami nekem személyesen is fontos ebben a témában, hogy hangsúlyozzuk Martin György és Timár Sándor jelentőségét.

Egyrészt Martin György az, aki a magyar néptánckutatást tudományos rangra emelte. Persze, ehhez szükség volt olyan emberekre, mint Borbély Jolán, Andrásfalvy Bertalan, a Pesovár testvérek… Másrészt Timár Sándor megmutatta, hogy ezt miként lehet átadni a gyakorlatban.–

Visszakanyarodva Hozzád, hogyan kerültél a Muzsikásba, s miért maradtál mégis táncos?

Az évek gyorsan, szinte észrevétlenül követték egymást, közben Csoóri Sanyi meghallott énekelni, és elhívott a Muzsikás együttesbe Budai Ilonka után. Tapasztalat nélkül, a fiatalság bátorságával énekeltem egy évig. De túl azon, hogy szerettem énekelni, nem voltak ilyen ambícióim. Aztán elérkezett egy pont, ahol el kellett dönteni, hogy táncos leszek-e vagy énekes. Engem a tánc felé húzott a szívem… Az élet hozta meg helyettem a döntést: megszületett az első gyermekem.

Ez volt a lehető legjobb döntés, hiszen én a helyemre kerültem, az éneklést meg sokkal jobban csinálja Sebestyén Márti… Később egy ideig táncoltam az Állami Népi Együttesben, utána pedig a Párhuzam csoportban, amelyet Zsuráfszky Zoltán és Farkas Zoltán Batyu vezetett. Itt az első néptánc szakon végzett „balettintézetis” évfolyammal táncolhattam együtt, többek között az általam nagyon szeretett Zórándi Marikával, aki sajnos már eltávozott közülünk.  Csodálatos időszak volt, úgy éreztük, hogy olyasmit csinálunk, amit előttünk még senki. Aztán megvolt az első bemutatónk…óriási siker… és nem történt semmi. Persze, ez gyakran és sokakkal megesik, de nem volt könnyű tudomásul venni. Közben a magánéletem is változott, összeházasodtunk Zsuráfszky Zoltánnal, aki megpályázta a Budapest Táncegyüttest, ami az akkor működő négy hivatásos táncegyüttes egyike volt. Ő lett a művészeti vezetője a táncegyüttesnek, s így mára már harmincnál is több éve dolgozunk együtt, kezdetben, mint tánckar-vezető segítettem munkáját. Eleinte a Várban próbáltunk, aztán átkerültünk a mostani helyünkre, amikor a Budapest Táncegyüttesnek épült egy próbaterem a Honvéd Együttes próbaterme fölött. Aztán Novák Tata nyugdíjba ment a Honvéd Táncszínház éléről és a két társulat összeolvadt. Az idő megérlelte azt is, hogy más nevet kapjon az együttes, mert külföldön nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy „honved”. Nem is cseng szépen, nem is fordítható le rendesen,

Nem kellemetlen megválni egy idehaza védjegyként működő névtől?

– Minden elismerésünk Tatának, s nagyon tiszteljük azt, amit felépített, de úgy éreztük, hogy az új név sokkal jobban tükrözi azt a művészi munkát, amit mi végzünk. Így alakult ki a mai helyzet, így lett a társulat neve Magyar Nemzeti Táncegyüttes, amelynek jelenleg én vagyok a szakmai vezetője.

Hogyan lett bevetté a táncszínház, mint a néptánc megjelenési formája?

Gyönyörű az autentikus tánc, nálunk jobban senki nem szereti, és ha valaki azt elkezdi tanulni, akkor életre szóló feladatot ad magának. De még az autentikus táncnak is, akár egy drágakőnek, kell egy olyan „foglalat”, aminek segítségével a mai közönség elé lehet vinni. A színpad megköveteli azt a művészi többletet, amellyel egyedülállóan gazdag tánchagyományainkat a nézők elé tárjuk, hiszen az eredeti anyag funkcionálisan nem erre van „kitalálva”. Különböző tematikus és dramatikus műsoraink mellett, az Élő Tánc –Archívum sorozatunk az, amelyben ugyan tökéletesen autentikus néptánc kerül színpadra, mégis olyan érzést ébreszt a nézőben, amiben felfedezheti ennek a kincsnek a valódi minőségét. Férjemé az érdem, hogy Martin György táncfilmezéseinek útvonalát követve, olyan koreográfiákat sikerült alkotnia, amelyek amellett, hogy tisztelegnek a hagyományos közösségek megismételhetetlen teljesítményei előtt, napjaink közönségének is élményszerű produkciókat képesek felmutatni. Én a műsorok koncepciójának kialakításában, a jelmezek összeállításában és a táncanyagok stílus-hű megtanításában vettem részt; hogy a táncosaink úgy tudják megmutatni az autentikus táncokat, mintha valóban ott születtek volna Kalotaszegen, Szatmárban, vagy éppen Mezőségen.

Szétfeszítené a kereteket, ha beszélnénk mindenről, amit Zsuráfszky Zoltánnal színpadra állítottatok…

– Napokig tudnék mesélni az elmúlt harminc év munkáiról, annyi mindent történt, hogy nem egyszerű összefoglalni, vagy kiemelni akármit. Ráadásul – és ez bizonyos szempontból szerintem probléma – alig készült el egy-egy darab, mindig szinte azonnal újat kérnek. Tényleg nagy sikereink vannak, de mindig várnak-kérnek valami újat és újat és újat… Nem is tudom, meddig lehet ilyen tempóban dolgozni. Most még úgy tűnik, van bennünk elég lendület és spiritusz…

Voltál énekes, voltál táncos, lettél dramaturg és koreográfus…

– Jó néhány éve már, hogy a koreográfiák mellett táncműsorok forgatókönyveit írom, ami úgy kezdődött, hogy mesedarabot kértek tőlünk. Az első ilyen darabom a Csipkerózsika, aztán jött a többi Tündérmese, Sárkánymese (a legújabb a Mátyás, a világ királya). Jöttek a szokás-műsorok, a Téli tánc, a Táncoló tavasz… Ezekben, a táncosoknak szöveget is írtam a koreográfiák mellé. De közben megszületett a Benyovszky, Drakula, A Tenkes kapitánya… és most a Betyárvilág.

Hogyan dől el, hogy miből lesz darab?

– Mindig tánc szempontjából nézem az ötleteket, az én dramaturgi munkám arról szól, hogy milyen szerepet lehet találni egy történetben a táncnak. Sőt, a néptáncnak.

A Benyovszky előadás Szarka Tamás ötlete volt, de a többinél is volt valamiféle szikra, ami elindította a folyamatot. Az ember, miközben jár-kel a világban, gondolkodik és mérlegel, témát keres. A Dózsa például a férjem ötlete volt, mert őt nagyon izgatják a történelemi témák. Én, talán éppen, mert nő vagyok, Dózsa György szerelmét állítottam a középpontba. De volt a férjemnek olyan felvetése is, amiről el sem tudtam képzelni elsőre, hogy mit kezdjek vele: „Csináljunk műsort a Kiegyezésről az évfordulóra!”- mondta. Amíg ők Japánban turnéztak, én, mert itthon maradtam, végig ezen törtem a fejem, sokáig úgy éreztem, hogy nem fog menni. Aztán csak beindult valami, amiből összeállt egy kerek egész, végül egyik kedvenc műsorom lett a Kiegyezés 150.

A Körhinta is izgalmas darab…

– A legbüszkébb arra vagyok, hogy a Körhinta forgatókönyvemet – ami régóta a fiókban volt, mert saját örömömre írtam – a férjem elvitte Vidnyánszky Attilának, aki jónak találta. (Persze ilyenkor én kínosan érzem magam, hiszen milyen az, hogy a férjem viszi az én forgatókönyvemet…)

Te vagy a sikeres férfi mögött álló nő. Kicsit talán takarásban, nem?

Fontos a szakmai siker, de számomra a házasságunk, a gyerekeink, most már unokáink boldogsága a legnagyobb elismerés, s ezt eddig sikerült külön választanunk szakmai életünktől.

Azonkívül elismerem, hogy a férjem a művész közülünk, ő egy tehetséges és nagy szakmai tudású ember. Én igazából az ő munkáját igyekszem segíteni és támogatni minden eszközzel, s ha ehhez hozzájárul a dramaturgi és koreográfusi munkám, az csak jó. Szóval Vidnyánszky Attilának nagyon megtetszett a darab, és azóta már túl vagyunk az ötvenedik Körhinta előadáson. De közben, ennek a közös munkának a tapasztalatain felbuzdulva megcsináltuk a Csíksomlyói passiót, aminek értelemszerűen én voltam a táncdramaturgja. Ezt követően megcsináltuk az Egri csillagokat, ami egészen különleges lett. Nagyon megtisztelő, hogy három darabunkkal ott vagyunk a Nemzeti Színházban.

Távlati tervek?

– Nagyon szeretjük az együttesünket, nagyon büszkék vagyunk rá, s öröm, hogy ennyi tehetséges fiatallal dolgozhatunk együtt. Ettől mindig inspirálódunk, s a fiatalok lelkesedése ránk is átragad, ez visz előre minket. Az hiszem, mostanra eljutottunk odáig, hogy megbecsülés veszi körül a munkánkat. Ha minden igaz, lesz a közeljövőben saját székházunk. Eddig csak próbatermeink voltak, de épül majd egy saját színháztermünk, ami a társulat igényeit hivatott kiszolgálni. Ez egy nagy előrelépés. Közben zavarba ejtően sok a feladat és a felkérés. Azon dolgozunk, hogy a feladatainkba minél mélyebben beleássuk magunkat, s ezeket minél magasabb színvonalon teljesítsük. Reméljük sikerül…

 

Posted on Hozzászólás most!

Bécsben lobogott a kuruc zászló

Az osztrák fővárosban adott telt házas műsort tegnap este Magyarország legnagyobb létszámú, hivatásos néptánc együttese. A Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán vezette Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Tenkes kapitánya című táncjátékával lépett hatalmas sikerrel színpadra. A magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította, ez adta az apropóját annak az együttműködésnek, melynek köszönhetően Kárpát-medencei turnéra indult az együttes a Tenkes kapitánya produkcióval. A turné a Magyarság Háza szervezésében valósul meg és mintegy 11 állomásból áll, melyek közül 9 helyszín határon túli magyar település. Az előadássorozat Budapesten kezdődött II. Rákóczi Ferenc születésnapján március 27-én, kárpát-medencei magyar gyerekek előtt. Ezt követően a felvidéki Martoson és Kassán, a vajdasági Zentán, valamint a muravidéki Lendván is bemutatta az együttes a produkciót, melyet Örsi Ferenc forgatókönyve alapján Zs. Vincze Zsuzsa írt színpadra. Természetesen nem maradhatott ki a turné állomásai közül Szécsény sem, ahol II. Rákóczi Ferenc 1705-ben összehívta az első rendi országgyűlést. A fellépésre hatalmas stábbal érkezett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, mindent egybevetve több mint 70-en dolgoztak a műsor sikeréért, melyben a tánckar és a zenekar mellett szerepet kapott a Honvéd Férfikar is. Az előadásra rövid idő alatt elkapkodták a bécsiek a regisztrációs jegyeket, ami a Magyarság Háza támogatásának hála az összes helyszínen ingyenesen tekinthető meg, ezzel is támogatva a határon túli minőségi magyar kultúra megjelenését. Az osztrák előadás külön pikantériáját adta a kuruc és a labanc ellentét, jóllehet a közönség vidáman fogadta a vicces jeleneteket, hála a két nép azóta baráti viszonyának.
“Jövő hétfőn a kárpátaljai Beregszászra, majd novemberben a felvidéki Révkomáromba megyünk a Tenkes kapitánya műsorral. Természetesen Erdély sem marad ki, ott Székelyudvarhelyen és Kolozsváron fogunk fellépni. Ezzel a misszióval gyakorlatilag egy kulturális Honfoglalást hajtunk végre a Kárpát-medencében.” – mondta el Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető a turné hátralevő állomásairól. “Cum Deo pro Patria et Libertate”- ez a felirat került II. Rákóczi Ferenc zászlajára és a Tenkes kapitánya előadás zárójelenetében is ez a zászló lengedezik győzedelmesen. “Istennel a hazáért és a szabadságért” – a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kurucai és labancai fergeteges sikert aratva, álló vastaps közepette búcsúztak a bécsi közönségtől.
Posted on Hozzászólás most!

Mátyás, a világ királya

Honnan jött a Mátyás királyról szóló gyerekdarab ötlete?
Zs. Z.: 
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes a mesedarab specialista. A nagysikerű Csipkerózsika, Tündérmese és Sárkánymese előadásunk után egy újabb gyermeknek szóló produkciót készítünk. Természetesen korábbi mesedarabjaink is minden ízükben, tánclépésében magyar anyagból készültek. A Sárkánymesét ugyanolyan nagy szeretettel fogadta a gyermek és a pedagógus közönség, mint korábban a Grimm-mesei alapból készült Csipkerózsikát, örültek, hogy a táncegyüttes egy újabb mesedarabbal állt elő.

Itt van a következő felkérésünk, a Mátyás, a világ királya. Örömmel állunk a feladat elé. Megvan hozzá a szereplőgárdánk, a tudásunk, a gyakorlatunk. Megvannak a szerepeink, belebújunk a király bőrébe, a Mátyás körüli szereplők bőrébe, amit természetesen a mondákon, népmeséken keresztül ebben a világban is nagy örömmel tudunk megmutatni. Az együttesünk repertoárjában megvannak ezek a történelmi képek, akár a Magyar hősök, csaták és szerelmek műsorunkban. Az együttesi repertoárba beleilleszkedik, a táncosok motívikai tudása lehetővé teszi, hogy a gyerekek részére bemutatassunk egy ilyen mesét.

A mai gyerekek életét erősen meghatározzák a 21. század technikai vívmányai. Milyen kihívások elé állítja ez a koreográfust egy gyerekdarab elkészítése során? 
Zs. Z.: Amikor az ember hozzálát egy színpadi koreográfia megalkotásához, ismernie kell, milyen dolgok vannak a világban. A hollywoodi filmek befolyásolják a képi világot, annak a tempóját, a gyerekek egyre gyorsabban felfogják azt, amit látnak maguk körül. Ez egy komoly feladat a koreográfusnak, hogy temperamentumosan, tempósan, mindenképpen meseszerűen, akár filmforgatókönyv szerűen kell pergetni a képeket a színpadon. A gyerekeknek hiányzik az a nagyon erős látvány, képi világ, ami a televízióból, videókból ömlik rájuk.
Ön szerint mi a titka egy sikeres gyerekdarabnak? 
Zs. Z.: 
Jó táncosok, jó koreográfia, jó dramaturgia, szép jelmezek, jó zene kell. A gyerekeket a magyar kárpát-medencei néptáncok elvarázsolják és az sokat hallott gyermekmondókákra ráismerve bele tudnak illeszkedni ebbe a történetbe, ami éppen most Mátyás királyra lesz fölfűzve.

Posted on Hozzászólás most!

Mátyás, a világ királya

Mesedarab 50 percben.
Az előadás 10 éves kortól ajánlott.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Mátyás királyról szóló mesék és történetek birodalmába hívja a nagyobbacska gyerekeket. A tanulságos történetek elmesélése során segítségünkre lesz Mátyás király udvari történetírója (vagy inkább okos udvari bolondja?) a híres Galeotto Marzio. Az ő segítségével megismerjük az igazmondó juhászt, Mátyás szép és okos feleségét; Beatrix királynét éppúgy, mint a gonosz kolozsvári bírót, sőt azt is megtudhatjuk, hogyan is lett király a magyarok vezérlő csillaga: a mi igazságos Mátyás királyunk.

Alkotók

Forgatókönyvíró, dramaturg: Zs. Vincze Zsuzsa
Koreográfusok: Appelshoffer János, Sánta Gergő, Zs. Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán
Díszlettervező: Tóth Kázmér
Jelmeztervező: Zs. Vincze Zsuzsa
Zene: Rossa László, Szabó Dániel, Papp István Gázsa

Rendezte: Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán

A Mesék Mátyás királyról főcím zene részlete elhangzik a Kaláka Együttes előadásában, a Kecskemétfilm Kft. engedélyével.

Bemutató: 2019. április 2. Nemzeti Táncszínház

Az előadás a Nemzeti Táncszínház szervezésében jött létre.

További mesedarabunkról ITT található információ.

Posted on Hozzászólás most!

Bécs, Beregszász, Kuvait

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes októberben is turnézik, járja a világot.

Október 9-én a bécsi Akzent Theater színpadán, október 15-én pedig Beregszászon mutatja be A Tenkes kapitánya című előadását.

Október végén Kuvaitváros közönsége ismerkedhet meg a Kárpát-medence legszebb táncaival Táncrapszódia című látványos előadásunkon keresztül!